Dénes Tamás

Életem meccse - Ötven magyar futballsztár visszaemlékezése

Minden szurkolónak megvan a kedvenc meccse, amelyet szinte „akárhányszor” képes lenne megnézni. De van-e ilyen a futballistáknak? Akár azoknak, akik pályafutásuk során sorozatban játszották a nagy mérkőzéseket. A magyar labdarúgás utóbbi ötven évének ötven fontos szereplője – többek közt Fazekas László, Nyilasi Tibor, Détári Lajos, Király Gábor, Gera Zoltán és Torghelle Sándor – eleveníti fel e könyvben „élete meccsét”, azt, amelyik – valamilyen szempontból – kiemelkedik a többi közül, amelyik első az egyenlők közül. Volt, akinek ez egy válogatott mérkőzés, akadt, akinek egy légiósként vívott fontos találkozó, másnak egy emlékezetes hazai bajnoki. „A meccs előtt meglátogatott minket néhány politikai vezető. Azt hittük, arról lesz szó, hogy nem baj, ha nem nyerünk a szovjet barátainkkal szemben...” Nyilasi Tibor „A mérkőzés után találkoztam Alfredo Di Stéfanóval, aki azzal fogadott, hogy elcserélne Emilio Butraguenóval. Jól hangzott, de azért meredeknek éreztem...” Bognár György „Maradona megjelent hóna alatt a labdával, komótosan kisétált, még a cipője sem volt befűzve. Az edző sürgette, erre visszaintett, hogy nyugi, majd ő tudja mi legyen...” Véber György „Én csak győztes mérkőzés után, maximum döntetlennél cseréltem mezt, vereségkor soha. Az olaszoktól Del Piero és Oddo mezét is megkaptam.” Gera Zoltán „Ha egyszer kívánhatnék, azt kérném Istentől, hogy arra az estére visszamenjek, és újra átéljem.” Priskin Tamás

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Inverz Media
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 232
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 494 g
Méretek (Sz-M-H) 167-238-24
EAN 9786155901317
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Halhatatlanok - AC Milan 1989
-11%
Arrigo Sacchi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Egy örök szerelem története - Az AC Milan legendás igazgatójának memoárja
-11%
Adriano Galliani
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Schaffer, a futballkirály
-11%
Rózsaligeti László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Csendben a csúcsra - Utam a zuglói földes pályáról a Bajnokok Ligájába
-11%
Gulácsi Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
Így lettem futballsztár 3. - A világ legjobb játékosainak ifjúkori történetei
-11%
Fűrész Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
MAN CITY - A holnap csapata
-11%
Vályi Bence
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,22 €
Elbukni, felállni, elbukni, felállni
-11%
Gianluigi Buffon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,39 €
Lionel Messi és az Élet Művészete
-11%
Andy West
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €

Korábban megtekintett: