FORGÁCH ANDRÁS

ÉLŐ KÖTET NEM MARAD

1975-ben a BM III/I-es ügyosztályán megnyitják PÁPAI-né beszervezési és munkadossziéját. Fia 2014 márciusában értesül róla. Ennek megrázó dokumentuma ez a könyv. Ítélet nincs. „A kávéházi beszélgetésen – ahol ki kellett derülnie, hogy ki is az illető, az a bizonyos családtag, akiről a telefonhívásban már név nélkül szó esett –, én már azelőtt, hogy meghallottam volna a nevét, már azelőtt biztos voltam benne, hogy bár ez teljesen és tökéletesen lehetetlen, és ha valami, akkor az az egy ki van zárva, és éppen azért, mert teljességgel ki van zárva, de nyilván az anyám. De mitől is volt bennem ez a bizonyosság? Talán a rebbenő ajka, amikor éreztem, hogy mondani akar valamit, hogy ott van a nyelve hegyén, de végül mégsem mondja ki?” Forgách András 1952-ben született Budapesten. Író, műfordító, dramaturg. Prózai művei: Aki nincs (Magvető, 1999) Zehuze (Magvető, 2007) 12 nő voltam (Libri, 2013) Valami fiatal szélhámos (Libri, 2015) Esszék: Valami Figaró-féle alak (Jelenkor, 1993) Gonosz siker (Magvető, 2000)

GLS

Nyelv magyar
Kiadó JELENKOR KIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 246
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 362 g
Méretek (Sz-M-H) 125-190-25
EAN 9789636765507
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Picking Daisies on Sundays - Százszor-szépek
-8%
Liana Cincotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Egyedem, begyedem, tengertánc /Mondókák
-8%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Rovarok /Mi Micsoda Junior
-8%
Barbel Oftring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Megfogtam egy szúnyogot - Ringató-lapozók (új kiadás)
-8%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,63 €
Zörgős textilkönyv - Traktorok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
God of Malice
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Artemis
Andy Weir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: