Szerző Forgách András
A tizenkilenc éves Marcell, egy sikeres erdélyi kereskedőcsalád sarja hamis útlevelében az angol konzul valódi pecsétjével Constan?a kikötőjében hajóra száll, hogy Isztambulon és Bejrúton át kivándoroljon Palesztinába. Jeruzsálemben beiratkozik az egyetemre,…
„Habár epikus korszakban élünk, és manapság egyre szívesebben alkalmaznak filmre és színpadra jelentős nagyregényeket, Nádas Péter művei, úgy tűnik, elkerülték a rendezők figyelmét, pedig egyenesen kiáltanak a vászon és a színpad után. Én tizenöt évvel…
Zehu: „ez van, kislányom, ezen már nem változtathatunk” – írja egy anya a lányának Tel-Avivból Budapestre. Ebben a nagy lélegzetű levélregényben harminc éven át követhetjük nyomon egy Palesztinában letelepedett, majd a történelem viharai által kettészakított…
1975-ben a BM III/I-es ügyosztályán megnyitják PÁPAI-né beszervezési és munkadossziéját. Fia 2014 márciusában értesül róla. Ennek megrázó dokumentuma ez a könyv. Ítélet nincs. „A kávéházi beszélgetésen – ahol ki kellett derülnie, hogy ki is az illető,…
Az az igazság, hogy nem vagyok a helyemen. Mint úgynevezett fülszövegnek, alkalmazkodnom kellene a könyvhöz, de ez egyáltalán nincs ínyemre. Azt mondták, más nem lesz itt, ezen a helyen, mint én, és ez sem teljesen igaz. Mint egy spanyolcsizmába, úgy…
Egy - aki egy eszkimóhoz megy feleségül... Kettő - aki az űrben akart csókolózni... Három - akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak... Négy - aki a Budapest-Párizs járaton lefogy 25 kilót... Öt - aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret...…
1975-ben a BM III/I-es ügyosztályán megnyitják PÁPAI-né beszervezési és munkadossziéját. Fia 2014 márciusában értesül róla. Ennek megrázó dokumentuma ez a könyv. Ítélet nincs. Forgách András regénye első ízben 2015-ben jelent meg. A bővített kiadás új…






