Kallós Zoltán világa

Áll egy tölgyfa a válaszúti Kallós-kúria mellett, néhány méternyire a néprajzi gyűjteménynek otthont adó épülettől. A nagy koronát látjuk, a kiterjedt gyökérzetet csak sejtjük, de az idő a bizonyítéka, hogy a fa erősen kapaszkodik a mezőségi földbe. Túlélt háborút, rendszerváltásokat, hatalmas viharokat, a mellette álló egykori tiszttartói lak pusztulását és feltámadását. Kallós Zoltán minden reggel elhalad az öreg tölgy mellett. Nem nézi meg a fát, hiszen ismeri minden ágát-bogát és göcsörtjét. Nyolcvan esztendővel ezelőtt ő ültette, amikor szüleivel az emeletes, erős kőházba költöztek. Kallós Zoltán ezen a vidéken van otthon, ahol látótávolságon belül két Bánffy-kastély is áll. Válaszúton van az egyik, odaát, Bonchidán a másik: porladó emlékei a mára nyomtalanul eltűnt magyar főnemesi világnak. A Kis-Szamos túlpartján már a Mezőség kopár, suvadásos dombjai hullámoznak, a Makkai Sándor által Holttengernek nevezett, sárba ragadt vidék. Ám az elmúlt évtizedekben a Mezőség piros színnel került fel a magyar kultúra térképére, s ebben Kallós Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak. Megérkezett anyám sírása. Hangtalan őszi eső a Mezőség törött ablakán írta Sütő András dokumentumregényében. Kallós Zoltánt mindig a hangtalan őszi esőt síró emberek érdekelték: egy életen át hallgatta a mezőségi, kalotaszegi, gyimesi, moldvai emberek dalban, mesében, muzsikában elmondott életét, keserűségét, bánatát, gyászát éppúgy, mint örömét, reményét, vidámságát. Kallós Zoltán idén kilencvenéves. E kötet a páratlan és csodálatra méltó munkásság képes levonata. Ahogy Korniss Péter megőrizte.