Nagy Erika

Vastaps

Színészek, rendezők, zenészek szólalnak meg a kötetben, különböző generációk tagjai. Akad köztük a pálya elején járó, befutott és még mindig aktív, gazdag életúttal rendelkező, mérleget vonó művész. Ami összeköti őket: a művészet szeretete, a művészet iránti alázat, a „szakma” iránti elhivatottság. Szinte valamennyien ugyanarra vágynak: hogy felcsendüljön az a bizonyos vastaps, amivel a nagyérdemű jutalmazza őket, és visszaigazolja, hogy fáradozásuk, lemondásuk nem volt eredménytelen. Minden este újrakezdés, minden szerep, a legkisebb is mindig a legelső és megismételhetetlen, mert a rutin buktatóin át kell lépni, és minden alkalommal újjá kell születni. Minden fellépés, előadás feledteti velük a napi gondokat, a civil élet nyűgjeit, hiszen egy közös cél vezérli őket: szolgálni a Múzsát, a magyarok kultúráját. Nagy Erikának, a beszélgetések készítőjének nem ez az első interjúkötete, de talán az egyik legizgalmasabb. A könyvben kihívásokkal, csalódásokkal, sikerekkel és kulisszatitkokkal szembesül az olvasó, aki e kitárulkozások után talán még jobban tudja becsülni a kultúra szolgálóit.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Szlovákiai Magyar Írók Társasága
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 160
Kötés típusa keménytáblás
Súly (g) 244 g
Méretek (Sz-M-H) 115 mm x 185 mm
EAN 9788089806300
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Sinners Consumed - Elpusztított bűnösök (éldekorált)
-8%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Az elveszett napló
-8%
Louise Douglas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
A Wish for Us - Ezt kívánom magunknak
-8%
Tillie Cole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Árnyékok tükörben – Egy néprajzkutató töprengései (Napló-jegyzetek: 2005-2006)
-11%
Liszka József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,68 €
The Coven - A Koven
-8%
Harper L. Woods
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
The God and the Gumiho - Az isten és a Skarlát Róka
-8%
Sophie Kim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
A Sors játéka - Hades Saga 1.
-8%
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Sisters of Treason - Áruló nővérek
-8%
Elizabeth Fremantle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €