Louise Douglas

Az elveszett napló

Egy titkokkal teli napló, két váratlan halál – valami baljós lappang Morannezben, a festői tengerparti kisvárosban.

Louise Douglas mestere a feszültség fokozásának: egy kísérteties, magával ragadó történet, amely eltemetett titkokat és múltbéli tragédiákat tár fel. – Amanda Jennings

A nyár beköszöntével vakációzók özönlenek Bretagne idilli partvidékére. Ám mikor előbb egy utazó nő hal meg gyanús körülmények között, majd látszólag egy lejárató kampány hatására egy másik személy is véget vet az életének, az események sötét fordulatot vesznek.

Mila Shepherd Franciaországba érkezik, hogy gondját viselje az unokahúgának, Aninak, miután a kislány egy tragikus balesetben mindkét szülőjét elveszítette. A család magányos tengerparti házában találnak menedéket, és ideiglenesen átveszi testvére, Sophie munkáját is egy ügynökségnél, amely eltűnt személyek felkutatására szakosodott.

Morannez látszólag idilli városka, de a felszín alatt baljós erők munkálkodnak, a helyi rendőrség pedig inkább félrenéz. Mila az egyetlen, aki hajlandó szembenézni az igazsággal. Valaki azonban bármi áron igyekszik megóvni a szörnyű titkok. A nyomok pedig egészen a véres, hosszú évekig elhúzódó délszláv háborúig vezetnek vissza.

---

Imádtam ezt a regényt! Az első mondatok azonnal beszippantottak, és nem tudtam letenni ezt a lebilincselő, gyönyörűen megírt és okosan felépített történetet. Izgultam a főszereplőért, és a végkifejlet minden egyes pillanata igazi csúcspont volt. – Judy Leigh

Louise Douglas új szintre emeli a történetmesélés mesterségét, és minden egyes könyvével egyre magasabbra helyezi a mércét. – Milly Johnson

Ez az atmoszférikus regény fokozatosan építkezik egészen az utolsó, megdöbbentő oldalakig. – Sunday Express, S Magazine

Lenyűgözően megírt, okos történet. Louise leírásai és a benne lévő rejtélyek mind olyan kérdéseket vetettek fel bennem, amelyek még sokáig velem maradnak. – Kim Nash

Egy újabb káprázatos olvasmány Louise Douglastól! A titokzatos légkör, melyet Louise fokozatosan épít fel, minden egyes részlettel egyre inkább magával ragad. Gyönyörű írás, élő karakterek és egy olyan történet, amelyet lehetetlen letenni. – Nicola Cornick

Érzékeny, szívszorító és lélegzetelállító olvasmány, mely végig lekötötte a figyelmemet. – Rachel Hore

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Mirror
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 352
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 145-208-25
EAN 9789636358884
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az örökség
-8%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Bárka születésnapja (új kiadás)
-8%
Gerald Durrell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,25 €
A Legyek Ura
-8%
William Golding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Háború és béke 1-2.
-8%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,60 €
39,20 €
Babilónia
-8%
Costanza Casati
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A cseléd
Hana Lasicová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,90 €
A macska, aki zent tanított
-8%
James Norbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Abel
-8%
Alessandro Baricco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €