Bors Adrián

Úton útfélen - Stoppos kalandjaim

Volt, hogy Bujna Zoli elkerekezett Teheránig, majd Hodossy Péter maratonjai által látott világot, aztán Antal Tamás hegymászóként mutatkozott be, s ezekről mind egy-egy könyv született. A Lilium Aurum Kiadó sorozatában negyedik kötetként egy egyetemista srác meséli stoppos kalandjait Egy alkalommal ezt mondja: “Akit nem érdekel, hogyan jutottam el az olasz tengerpartra stoppal, az itt álljon meg, és ne olvasson tovább, mert baromira unni fogja. Akit viszont érdekel, azt elviszem magammal. Gondolkodtam rajta, hogy mégis hol kezdjem el, de talán a legelején lesz a legegyszerűbb. Az első nap átlagosnak mondható, csak amolyan bemelegítő nap volt, enyhe 180 kilométerrel. Reggel Dunaszerdahelyen 07:20 után nem sokkal egy nő vett fel, de majdnem elhajtott a nagyobbik csomagommal, mert sietett, és nem vette észre, hogy én még nem szálltam be, csak a pakkomat dobtam be. Mellesleg úgy nézett ki, mint egykori matektanárnőm. Mindegy... Aztán sikeresen elindultunk. Miután megtudta, hogy Olaszországba megyek stoppal, pár másodpercnyi zavart és fagyott arc után hozzátette, hogy ő is ismert egy férfit tíz-tizenöt éve, aki átstoppolta Európát, és aki nem mellesleg pap volt. Hát, én nagyon nem vagyok pap.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó LILIUM AURUM
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 150
Kötés típusa KEMÉNYTÁBLÁS
Súly (g) 538 g
Méretek (Sz-M-H) 220-220
EAN 9788080624347
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Csendes forradalom
-8%
Mario Vargas Llosa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A fecske röpte
-8%
Sissel-Jo Gazan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Hozományvadászok
-8%
Edith Wharton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Oidipusz király - Oidipusz Kolónoszban - Antigoné
Szophoklész
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
Pokoli szótár
-8%
Fraternitas Mercurii Hermetis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,25 €
5,75 €
Az utolsó hívás - Dzsian telefonfülkéje
-8%
I Szujon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
1984, Állatfarm, Hódolat Katalóniának
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Az anyós (új kiadás)
-8%
Moa Herngren
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: