Csendes forradalom

„Vajon mikor csesződött el Peru?” – kérdezte több mint fél évszázada Zavalita a Négy óra a Catedralban lapjain. Vajon hogy lehetne testvéri egységbe forrasztani Perut? – kérdezi Tono Azpilcueta Mario Vargas Llosa utolsó regényében, és Zavalitával ellentétben neki nagyon is van válasza: a kreol zene és tánc révén. Csakhogy amíg Tono a reggelire is a feleségétől kell kölcsönkérjen, és néhány elvakult folkloristán kívül senki sem olvassa obskúrus cikkeit, mindez senkit sem érdekel. De amikor egy rendhagyó szólóesten meghallja az eladdig teljesen ismeretlen Lalo Molfinót, minden idők legnagyobb gitárosát, a dolgok éles fordulatot vesznek… „Melyik volt az a pillanat, amikor az ország megroppant és ripityára tört, elválasztva a hegyvidéket a parttól, egyik testvért a másiktól? Nem épp most lenne szükség egy könyvre, amely újraegyesíti Perut? Megírhatná-e ezt a könyvet ő maga a perui lélekről, amelyben minden honfitársa magára ismerhetne, és eszükbe juthatna, mi minden köti össze őket? A busz sötétjében Tono Azpilcueta elmosolyodott és el is szontyolodott magán, mert eszébe jutott ez az annyira jellegzetes perui szokás: hogy az elképzelt dolgokat megvalósult dolgoknak hiszik.” Mario Vargas Llosa (1936–2025) Nobel-díjas perui író, a Gabriel García Márquez és Julio Cortázar fémjelezte latin-amerikai boom kulcsfigurája. Spanyolországban Vargas Llosa őrgrófja, Franciaországban a Francia Akadémia tagja, Peruban pedig igazi legenda volt: a hatvanas években írt első regényét nyilvánosan elégették, 1990-ben pedig az elnökségért is elindult. Közben pedig folyamatosan írta pazarabbnál pazarabb regényeit A város és a kutyáktól A beszélőig, A kecske ünnepétől a Pantaleón és a hölgyvendégekig – macsigenga indiánokról, a Trujillo-diktatúráról, és a katonáknak kirendelt örömlányszolgálatról: mindenről, ami volt, van és lehetne.