VARGA CSABA BÉLA

A KÍGYÓ ÖLELÉSE I.

Szülőbolygónk az idegenek uralma alá került. A jólétért cserébe lemondtunk a szabadságunkról. Elképzelhetetlen gazdagság vár azokra, akik hajlandóak lelkifurdalás nélkül kiszolgálni a gazdáinkat. Az ismerősnek tűnő közép-európai országban azonban ott rejtőzködnek egy vesztes csillagbirodalom gyermekei is. Vezetőjük, Kevin nehéz döntés előtt áll. Maradjanak-e a Földön, miközben szeretteiket elnyelte a világűr, vagy inkább őseik sosem látott szülőbolygóján volna a helyük? Döntenie kell Kevin szép kedvesének, a bosszú Fehér Angyalának is. Mi a fontosabb, a szerelem vagy a megtorlás? Közben egy idős tudós rájön, milyen összefüggés van Atlantisz, az egyiptomi piramisok és az angol királynő koronája között. A mélységből a rémálmok szörnyetegei bukkannak elő, hogy befejezzék egy tízezer évvel ezelőtti háború utolsó csatáját. Halál vár az emberiségre. Kevin csak akkor mentheti meg a Földet és az itt élő férgeket, ha sikerül maga mellé állítani a Fekete Angyalt is. Kénytelen két földi nő bátorságára támaszkodni. Csakhogy a Fehér Angyal egyre inkább úgy érzi, megfullad a lenyűgöző kígyó halálos ölelésében.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó DELTA VISION KFT.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 508
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 414 g
Méretek (Sz-M-H) 125-198-35
EAN 9789633951804
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nyusz-Musz Nyuszi - A doki
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Nyugtalan alvók
-8%
Michaela Rosová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,36 €
Aranygyűrű
-9%
Bettes István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €
Sherlock Holmes - A Sátán kutyája - Trubadúr Zsebkönyvek 86.
-8%
Sir Arthur Conan Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A kis hableány - Olvass velünk! (2. szint)
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel
-8%
Légrádi Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Időfutár 7. /Az ellopott időgép
-8%
Gimesi Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Küzdj meg az Együttműködésért - A Vadászterület-módszer
-8%
Dr. Görgényi István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €