Leila Meacham

Rózsák

A TÖVISMADARAK ÉS AZ ELFÚJTA A SZÉL KLASSZIKUS HAGYOMÁNYAIT KÖVETŐ CSALÁDREGÉNY ÁLMOKRÓL ÉS ÁTKOKRÓL, KÖTELESSÉGTUDATRÓL ÉS HATALMI HARCOKRÓL, AZ ŐSÖK TISZTELETÉRŐL ÉS A TILTOTT SZENVEDÉLYRŐL...

KELET-TEXAS, 1916. A howbutkeri Houston Avenue-n lakik a várost alapító három család - a Toliverek, a Warwickok és a DuMont-ok -, akik már több nemzedék óta rózsák formájában rendezik nézeteltéréseiket: vörös rózsát adnak egymásnak, ha bocsánatot akarnak kérni valamiért, és fehér rózsával jelzik megbocsátásukat.
Amikor a tizenhat éves Mary Toliver apja halála után megörökli a család gyapotültetvényét, Somersetet, még nem tudja, mekkora fájdalmakat kell még ezért kiállnia. Nem veszi komolyan az átkot, amelyről az apja az utolsó levelében írt. Megszállottságában csak arra tud gondolni, hogy méltó úrnője legyen Somersetnek, és ezért még azt is képes elviselni, hogy anyja és bátyja elhidegül tőle.
És ez csak az első alkalom, amikor Mary eladja a lelkét Somersetért. Amikor visszautasítja a jóképű, dúsgazdag Percy Warwick házassági ajánlatát, aki tiszta szívéből szereti és akit ő is viszontszeret, még nem sejti, hogy ezzel a döntésével több eljövendő nemzedék életét teszi tönkre.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Könyvkiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 608
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 660 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-55
EAN 9789636355814
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mr. Ma végzete (éldekorált)
-8%
John Shen Yen Nee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Örülök, félek, haragszom  /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 16.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Insatiable - A kielégíthetetlen - The Edge of Darknes trilógia 1. (éldekorált)
-8%
Leigh Rivers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az én családfám
-8%
Jo Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Madrid - Lingea Felfedező /A legjobb városnéző útvonalak
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Hová lettek a méhek? - Minikönyv
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,65 €
0,60 €
A világűr felfedezése /Mit? Miért? Hogyan? 10.
-8%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Teherautók, markológépek és traktorok /Mit? Miért? Hogyan?
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €

Korábban megtekintett: