Majdnem negyven

Hol a határa a szerelemnek, és hol kezdődik a sötétség? Meddig lehet várni valakire, akinek az ingét egy másik nő mossa, és mi van, ha az élet hirtelen elmúlni látszik, csak nem tudjuk, mikor választottuk azt, hogy éppen így alakuljon? Hány férfi a sok, és hány a kevés, főleg pedig: hány gyerek? Jó lenne megkeresni a válaszokat, ha valaki már majdnem negyven. A harmincas évei végén járó nő belső monológjában sajátosan keveredik a dolgok hétköznapisága a beszéd néhol költői ritmusával, így kerül egy helyre az Énekek éneke a Combino villamossal, az emésztő szerelem a felnőtt filmekkel és a lencsefőzelékkel. „…körútnak gyermekei, ismeritek-e, láttátok-e az én szerelmemet, azt, aki szép, mint az almafa az erdőnek fái között, okos, mint a fény villanása téli délelőtt, tökéletes, mint a felújított pályán sikló Combino villamos, amely időben érkezik, és nem csukja be az ajtaját előtted?”