Keresési eredmények
N. Tóth Anikó legújabb gyerekkönyve egy korábbi mesekötetének, az Alacindruskának a sajátos folytatása, hiszen az előző mesevilág egy kiemelt szereplőjének a történetét ismerjük meg mélyebben. Törpincsnek eltűnik az Ezermesterkönyve, ezért a keresésére…
Hunčík Péter (1951) pszichiáter, etnopszichológus, publicista, író. Első és mind ez idáig egyetlen regénye 2008-ban jelent meg először, s azóta három utánnyomást is megért; a legutóbb 2011-ben került a magyar könyvpiacra. Mind a közönség, mind a kritika…
Alta Vášová (1939) szlovák írónő önéletrajzi prózájának első részében, melyben számos időpont és helyszín váltja egymást Ungvártól Washingtonig vagy Velencétől a lengyel tengerpartig, visszaemlékezések és régi családi történetek által elevenednek meg…
Péterfy Gergely 2014-ben megjelent regénye, a Kitömött barbár, mely Török Sophie elbeszélésében mutatja be Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságát, jelentős olvasói és kritikai sikert aratott. 2015-ben Aegon Művészeti Díjjal jutalmazták, és a robbanásszerű…
Nincs nehezebb dolog, mint őszintén hazudni az igazságról. Biró Zsombor Aurélnak mégis sikerül: első regényében úgy szedi magát darabjaira és rakja össze újra, hogy a végére talán ő maga sem tudja, mi a valóság. Egy huszonöt éves fiú története ez, aki…
Mécs Anna új regényének lapjain egy teherbeesés küzdelmét követhetjük végig, míg a történet másik szála a már megszületett babával töltött mindennapokról tudósít. A harmincas éveiben járó Borinak nemcsak teste kitettségével kell nap mint nap megharcolnia…
„A trauma berúgja a bár ajtaját, kirendel egy kör felest. Rossz arca van, pofán böfögi a nyájas olvasót, élvezi az arcán a feszengést. Undorodsz? – kérdezi vigyorogva. Oldalán ott ül az egész család: erőszak, szex, kiégés, őrület. Maros Dániel nem lett…
,,Ásott az apja. Érdekesen elgörbült vasú, régi ásó, azzal szerencsétlenkedett az öreg a kertvégében. Miért nem vett újat? Nem volt még öreg. Semmi értelme az ásásnak, kiforgatni az eprest, új palántákat dugdosni a régi helyére. Mert kiöregszik, mondta…
Para-Kovács Imre új regénye a jövőről beszél, nem is egyről. A három, hozzávetőleg 2030, 2050 és 2070 körüli idősík úgy préselődik egymásra, akár a Vosztok-tavat borító antarktiszi jégrétegek, a fagyott jövőn keresztül vezet a fúrófej a megírás ideje,…
Férfi és nő, rutin és szorongás, rend és szabálytörés. Forgács Péter második elbeszéléskötetének hősei olyan életet élnek, mint bármelyikünk, egészen addig, míg a hétköznapok kiszámíthatóságába betolakodó véletlen, a párkapcsolati és családi viszonyokban…
„Öreg vidék ez. Öregebb itt minden az embernél. Emberek jöttek-mentek az évek során, de a vidék, ez az öreg vidék semmit sem változott. Sok történet kering itt szájról-szájra az ördögről. Akik itt élnek, számtalan formáját látták már a fenevadnak, de…
Jászberényi Sándor második, A lélek legszebb éjszakája című könyvével nem csak a Libri irodalmi díjat nyerte el, de egyben kiérdemelte, hogy az olvasóközönség a magyar Hemingwayként tartsa számon. A varjúkirály és tizennégy más történet erejéig hazatért…
Az emberiség túlélése utópia – a mi esélyünk sem más. Ezt mondja A Júdás-terv hőse, mikor teljhatalmát az utódjára örökíti. Na de hát teljhatalom? Hol élünk, a középkorban? Vagy tényleg valami utópiában? Igen, ott, és az jobb, mint a disztópia. Horváth…
A gazdag képanyaggal illusztrált kötet az ismert felvidéki költő és performer, Juhász R. József, alias Rokko művész életének egy újabb szakaszát dolgozza fel. A szerző több év tapasztalatait sűríti egybe. Beszámolói egy New York-i, egy izraeli, egy kassai…
A társadalmi mozgalmak történelmet írnak és társadalmi változásokat idéznek elő; a szociológusok pedig különféle módokon értelmezik ezt a történelemformáló folyamatot. A társadalmi mozgalmak feltárják a fennálló elnyomást, ösztönzik a bennük résztvevők…
„... az írás számomra azt jelenti, hogy meg kell hallanom a szöveget: amikor írok, nem találok ki semmit, előre nem tervezek semmit, csak hallgatom a hangokat és figyelek. És itt egy metaforához folyamodnék, mert az írás nem más, mint meghallani a hangokat.…
A Fogli d’album Csehy hatodik verskötete, tíz év költői szövegeit tartalmazza. A könyv, melyet zenei allúziókat keltve albumnak nevez, öt egységből áll. A középpontban egy a helikopter motívumára komponált poéma helyezkedik el, mely Stockhausen hírhedt…
„Apám vállán nem lehetett sírni.” Egy jó kezdőmondatban – kis túlzással – benne van az egész regény. De miért nem szabad sírni? A folytatás látszólag erre a kérdésre ad választ: „Kisgyerektől is a gyengeség jelének tekintette, ezért minden erőmmel azon…
„Ha a csoda valóban a hit legkedvesebb gyermeke, akkor e hit atyai kötelességeit, legalábbis bizonyos idő óta csúnyán elhanyagolta. Legalább száz éve úgy van, hogy a gyermek az atya által hozzárendelt nevelőnő, a teológia számára nem volt egyéb, mint…
„Egyáltalán, képtelen voltam az előérzetek e ködrétegében bármiféle rendet teremteni, amikor elhangzott a mondat: »Apa meghalt.« Próbáltam ezért a mondatot feltartóztatni a levegőben, jobban mondva – a vonalban. Pont, csattanó és visszavonhatatlanság…
Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Az eltelt évtizedekben a szerzőnek volt része hosszú csöndekben és Orgia című…
Miért ne olvasnánk mese gyanánt színdarabokat gyermekeinknek? A drámai mese megismerteti a kicsinyeket a párbeszédes formával, a szereplők dialógusain keresztül kitárja és megkedvelteti a színház varázslatos világát, közelebb hozza az előadásokra járás…
Kép kép hátán. A szerző e legújabb verseskötetében továbbra is a jól ismert, karakteres és egyéni hangján szólal meg: új verseiben is nagy szerep jut a látványnak, a folyamatrajznak, egy-egy helyzet vagy mikrotörténet leírásának, vizuális megragadásának.…
„Miként találkozik a sérüléseitől törékeny emigráns lét a hely történeti sérüléseinek szellemével. Christina Viragh nagy kérdése ez. Ez a legsajátosabb írói kérdése, ilyesmit ismereteim szerint senki más nem kérdezett előtte. Miként hajlik át az egyik…
„Néhányan úgy mondanák, hogy jó beszélgetés volt. Én mindenekelőtt kegyelemnek nevezném.” Eskil Skjeldal Jon Fosse 2013-ban áttért a katolikus hitre. Tizenhat éves korában tüntetőleg kilépett a Norvég Államegyházból, de később írásain keresztül visszatalált…
Ötször nyolc írás – egyik sem hosszabb néhány oldalnál, a két legrövidebb elolvasásához pedig elég egy belégzés. Ha utóbbiakkal más összefüggésben találkoznánk, talán egysoros versnek vagy épp egyszerű töredéknek tűnnének, de itt a kisprózai forma keretezi…
Milyen olvasót kívánna magának ez a tanulmánykötet? Természetesen az a legjobb, ha az olvasók minél többen vannak. Legyenek a múlt iránt érdeklődők, de mégsem elsősorban azok, akik a történelemben csak érdekes vagy különös régiségeket keresnek – sokkal…
Hogyan lesz egy antiszociális, zűrös kamaszlányból nővér, majd orvos? Hogyan éli meg az alacsony önbecsülésű főszereplő a hosszú évekig tartó szerető-státuszt egy idősebb férfi oldalán? Havas Juli hiánypótló és provokatív könyvet írt ezekről a nehéz…
1796-ban Kazinczy Ferenc hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy…





























