Bártfai Barnabás

Számítógéphasználat kezdőknek - Windows 10 és Office 2016 programokkal

A könyv a népszerű Hogyan kezdjem? c. kiadvány frissített és átdolgozott változata. Segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a legfontosabb felhasználói programok alkalmazásáig sok mindent megtanulhat. Ajánlható mindenkinek, aki meg szeretné tanulni a számítógépek kezelését, illetve az ehhez nélkülözhetetlen kifejezések használatát. A könyv az alapoktól indulva vezeti olvasóját a ma már szinte az általános műveltséghez is hozzátartozó ismereteken át a gyakorlati tudnivalókig. A leírtak tanfolyamok tapasztalataira épülnek, mindazok számára ajánlott, akik meg szeretnék ismerni a számítógépek kezelését, a leggyakrabban alkalmazott programok használatát, kezelésének fortélyait. Továbbra is tartottuk magunkat ahhoz a stílushoz, hogy a könyv a kezdő felhasználók számára is könnyedén érthető, követhető legyen és semmiképpen se keltse egy szakmai dokumentáció látszatát. Mottónk az, hogy a felhasználónak ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire szolgál, hanem azt, hogy egy elvégezni kívánt tevékenységet, milyen program-funkció segítségével tud ellátni úgy, hogy a megtanultakat a mindennapi életben is kamatoztathassa. Bár a könyv elsősorban a Windows 10 és az Office 2016 verziójára épül, azok is használhatják akik Windows 8 vagy 8.1, illetve Office 2007, 2010, vagy 2013 verziójú programokat használnak, mivel a kezelés tekintetében csupán minimális eltérések vannak. Főbb témakörök: Történeti áttekintés, Alapismeretek, alapfogalmak, A számítógép részegységei, Gépkezelés, Szoftverek, Windows 10, Vírusok, Számítógép-hálózatok, Internet, Elektronikus levelezés, Szövegszerkesztés ( Word 2016), Táblázatkezelés (Excel 2016), Grafika (Paint), Prezentáció-készítés (PowerPoint 2016), Kifejezésgyűjtemény, Függelék, Ellenőrző kérdések, feladatok, Stb.

Nyelv magyar
Kiadó Bbs-Info Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 268
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 440 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-12
EAN 9786155477423
Szállítási idő Boltban - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Gonosz pálya (3. kiadás)
-8%
Robert Galbraith (J. K. Rowling)
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
A történetsütödés
-8%
Carsten Henn
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
English for Everyone Junior: Minden napra 5 szó
-8%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,61 €
Star Wars: Jedi zsebkönyv
-8%
Catherine Saunders
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Tizenegy perc (új kiadás)
-8%
Paulo Coelho
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Vilmos herceg - A trónörökös
-8%
Pierrick Geais
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €
Francba, francia! - Rólad-Neked könyvek
-8%
Vay Viktória
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
A vasárnap koldusai
-10%
Valérie Perrin
Szállítási idő
Boltban - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €