Szabó Magda

Az őz

Az őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyikolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején ? 1959-ben ? úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: ?...míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.?

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 250
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 332 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-20
EAN 9786155609534
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Outlander 6. - Hó és hamu lehelete 1. (puha)
-10%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Fire In You - Benned lobog a tűz
-10%
Jennifer L. Armentrout
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hedy Lamarr - A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga - Regényes életek
-10%
Charlotte Leonard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Az istenek kelyhe - Percy Jackson és az olimposziak 6. (puha)
-10%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
What You Did - Kísért a múlt
-10%
Claire McGowan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Beyond What is Given - Többet érdemelsz - Flight + Glory
-10%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Vérnél is sűrűbb - Zoe Bentley 3.
-10%
Mike Omer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Francia négyes - Romkom-sorozat
-10%
Lily Gold
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €