Varró Dániel

Bögre azúr

Először 1999-ben jelent meg ez a mára kultikussá vált verseskötet, melyben egy ifjú költő tizenhat és húszéves kora között írt költeményeit gyűjtötte össze. Varró Dániel saját bevallása szerint attól tartott, lelepleződik, hogy zsengéit olvasva kiderül, versei mögött nincs semmiféle komolyság. Hangja azonban olvasók ezreit hódította meg, és tette Varró Dani-rajongókká. Ritkán látható nagy siker Varró Dániel első kötete írta Bedecs László a Jelenkor folyóiratban. Már a könyvheti megjelenés utáni napokban elkapkodták, a szerző tehetségét pedig a gyorsan megszületett recenziók és a legkülönbözőbb olvasói közösségektől érkező díjak is elismerték, sőt kiemelték. És a szenzációs debütálást követő tizenhét évben az is kiderült, amit az ifjú pályatárs köszöntésekor Orbán Ottó még csak találgat: Felnőtt fejjel dől el, mi lesz belőled, / Költő vagy trükkös mesterverselő

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 102
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 280 g
Méretek (Sz-M-H) 138-192-15
EAN 9789636766498
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszatérés
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ennivaló okos naptár - Asztali naptár 2027
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ballagó óvodás
Elek Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Fearless - A rettenthetetlen (éldekorált)
-8%
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Micimackó meg én
-8%
Jeanne Willis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Az én szépséges babaalbumom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tesz-Vesz város A-tól Z-ig
-8%
Richard Scarry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: