Joe Haldeman

ÖRÖK SZABADSÁG

Az örök háború veteránjai összetörten, elcsigázottan tértek haza, hogy végre megpihenhessenek szeretteik körében. Csakhogy az idő közben elragadott mellőlük mindenkit, akit otthon ismertek, sőt az emberiség tovább is lépett az evolúció következő lépcsőfokára. William Mandella és társai számára csupán egy isten háta mögötti, fagyos kolóniabolygó marad, ahol szigorú megfigyelés mellett élhetik egyszerű életüket, ha már a társadalomba beilleszkedni képtelenek. Nekik azonban elegük lesz a ridegtartásból, és úgy döntenek, elkötnek egy űrhajót, megszöknek az egyetlen szabad helyre, amit ismernek: a távoli jövőbe. Ám az univerzum kiszámíthatatlan, ha az ember pontosan megtervezi útját, akkor sem garantált, hogy a kívánt célba érkezik. Az Örök háború történetének lezárása minden, amit egy jó SF-től várhatunk: nagyszabású kaland az emberi lét rejtelmei körül, gazdag jellemábrázolással, valamint átgondolt tudományos és vallási spekulációkkal. Egy pillanatra sem lehet unatkozni rajta! Ha létezne egy Fort Knox SF-íróknak, Joe Haldemant feltétlenül ott kéne őriznünk nemzetünk legféltettebb kincsei között. Stephen King Zseniális! Denver Post

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Metropolis Media
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 256
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-18
EAN 9786155508844
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Onyx Storm
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Kiránduló kuflik
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Cserjék gondozása szakszerűen, könnyedén
-8%
Valerie Boujard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €
Színes kompetenciaalapú feladatgyűjtemény matematikából - 1. évfolyam
-8%
Schadtné Simon Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,75 €
9,89 €
Zserbó 2. - A háború tengerén
-8%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
PONS Nyelvkönyv lustáknak - Angol
-8%
Linn Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Sherlock Holmes halála és feltámadása - Holmes vs. Moriarty
-8%
Sir Arthur Conan Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Jó reggelt, kis hétalvók! - Csináld te is velünk!
-8%
Katja Alves
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €