Szabó Dezső

KARÁCSONY KOLOZSVÁRT §K

A Karácsony Kolozsvárt súlyos, örökérvényű morális és emberi szentenciákat tartalmazó írás, egyben iskolapéldája Szabó Dezső úgynevezett regényköltészetének: prózaisága mellett csupa líra ez a mű, költészet, itt-ott szinte vers. Mindemellett önéletrajzi ihletésű alkotás is, akárcsak a többi, amit a Mester előtte és utána írt. Főszereplője, Szűcs Barnabás természetesen Szabó Dezső maga, a történet pedig az ő megélt életének eseményeiből, emlékeiből szövődött. Mint a nagy magányosok mind, Szabó Dezső is rettegett a karácsonytól: olyan félve figyelte közeledtét és várta elvonulását, ahogyan a viharra tekint az országúti vándor. A karácsony a keresztény emberek nagy tükre, amely kétségbevonhatatlanul mutat rá, kihez tartozol: vannak-e tieid vagy nincsenek, magányos vagy-e, netán hiányzol valahol valakinek. Hogy a szentestén hol vagy és kivel, az mindent elárul rólad. A Csalán utcai albérlet lakója a valódi is és a regénybeli is végtelenül magányos ember volt, és éppen ezért mert csak a nagyon magányosak képesek erre kozmikusan tág és mindenkire kiterjedő részvétet érzett a többi szenvedő iránt. Szűcs Barnabás egy árva kislány megmentésén fáradozik. Hogy ebbéli igyekezetét a sok-sok viszontagság után siker koronázza-e, az a történet végi karácsonyesten derül ki, mikor is a főhős a jelképpé nemesült karácsonyfa díszítését szemlélve kijelenti: Fel kell díszíteni minden ágat, legyen igazi karácsony.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2016
Oldalak száma 176
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-15
EAN 9789632673165
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Haragvó liliomok /Anjou-lobogók alatt
-80%
Csikász Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
1,95 €
Van Gogh´s Irises Záložka
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
Iskolai gyakorlófüzetek /Írás-helyesírás 4.
-10%
Tulics Mónika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,07 €
Súlytalan nehezék
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Tiéd a pálya - Csúcsteljesítmény és flow minden életkorban
-10%
Steven Kotler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Léna és a táncoló betűk
-10%
Bogdán Viki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Story Of My Life
Lucy Score
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Égig nyújtózik, földig hajol - Saját szoba könyvek
-10%
Tasi Zsuzsánna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €