Caramel

Nem vagyok az a tipikus magyar híresség, aki könnyen és szívesen megnyílik mások előtt. Vannak olyan időszakai az életemnek, melyekről sosem beszéltem még. Senkit nem avattam be abba, milyen sok fájdalmat őrzök a gyerekkoromból; hogy tettem túl magam tizenévesen az öcsém tragikus elvesztésén; hogy és hol fordultam a zenéhez és kapaszkodtam a dallamokba, hogy elrepítsen egy általam kreált csodálatos világba. Kissrác koromban nem tűzoltónak vagy űrhajósnak készültem, engem mások lelkivilága érdekelt - ha a hivatás jelentésével nem is voltam tisztában, de én pszichológus akartam lenni! A mai napig szeretem hallgatni mások történetét, a saját tapasztalatomra hagyatkozva igyekszem tanácsokat adni. Kapaszkodókat. A dalaimmal is. Most viszont én beszélek majd. Hosszan, őszintén, nyíltan, tabuk nélkül. Megasztárról, szerelemről, pénzről, népszerűségről, zenéről, hitről, vágyakról. Ez is egyfajta terápia - nekem és talán az olvasónak egyaránt. Mert hiszem, hogy a törökszentmiklósi cigánytelep nyomorából induló, és ma már boldog és teljes életet élő családapa sztorija lehet tanulságos. Köszöntelek az elzárt övezetemben! (Caramel)