KASS MORGAN

HUSZONEGY NAP

Huszonegy nap telt el, mióta a száz kiválasztott fiatal megérkezett a Földre. Évszázadok óta ok az elso emberek, akik a sugárfertozött bolygóra merészkedtek… legalábbis ők így gondolták. De hamar szembesülniük kellett a kegyetlen valósággal: nem ok az egyetlenek. Idegenek támadnak rájuk, és úgy tunik, ok rabolták el Bellamy húgát is. A földlakók fenyegetését csak tetézi, hogy egy rejtélyes betegség egyre több fiatalt dönt le a lábáról. A táboron belül kezdenek kialakulni az ellentétek, melyet tovább ront, hogy sikerül foglyul ejteni egy földlakó lányt, akirol nem tudni, barát vagy ellenség. Amíg Wells próbálja kordában tartani a táborlakók indulatait, Clarke olyan nyomokat talál, amelyek azt bizonyítják, már elottük is jártak a Földön a Kolóniáról. Eközben az urben egyre nagyobb a baj. Az urhajón maradtak levegokészletei vészesen fogynak, így Glass a legrosszabb félelmével néz szembe: döntenie kell a szerelme, Luke, és a saját életben maradása között. Ahogy telnek a napok, egyre több nehézséggel kell szembenézniük a Földön ragadt fiataloknak. A százak egyetlen módon élhetik túl – együtt. Könnyedén magával ragad a történet feszültsége, amely egyre erősebb lesz, ahogyan a fiatalok sok nehézségen átesve megpróbálják újranépesíteni a Földet, miközben parázsló szenvedély és szerelem bontakozik ki a háttérben. Publishers Weekly Sötét és megkapó… Igazán drámai, ahogyan a túlélésért folytatott harc összetartó ereje szembetalálkozik az önző egyéni érdekekkel. Érdekes kombinációja A legyek urának és Az éhezők viadalának. Booklist Hagyományos sci-fi megspékelve a túlélésért vívott küzdelemmel… Morgan tökéletesen szövi bele a történetbe a popkultúra egyes elemeit és a politikát, ezáltal egy remek és megkapó történetet létrehozva. School Library Journal Kass Morgan 100 című sorozatának lélegzetelállító folytatásában titkokra derül fény, a hit megkérdőjeleződik, és a kapcsolatok próbára kerülnek. The Bulletin

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MAXIM KIADÓ
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 280
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 312 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-21
EAN 9789632617541
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nyusz-Musz Nyuszi - A doki
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Nyugtalan alvók
-8%
Michaela Rosová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
7,36 €
Aranygyűrű
-9%
Bettes István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,10 €
Sherlock Holmes - A Sátán kutyája - Trubadúr Zsebkönyvek 86.
-8%
Sir Arthur Conan Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A kis hableány - Olvass velünk! (2. szint)
-8%
Hans Christian Andersen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel
-8%
Légrádi Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Időfutár 7. /Az ellopott időgép
-8%
Gimesi Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Küzdj meg az Együttműködésért - A Vadászterület-módszer
-8%
Dr. Görgényi István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €

Korábban megtekintett: