Alvók futása

Gyerekek és idősek: emberek útjuk kezdetén és végén. Emberek, akikről az út közepén járók, a szüntelenül dolguk után futók gyakran alig vesznek tudomást. Emberek, akik szeretetre és törődésre vágynak, de nemegyszer hiába: ők Szabó Magda első novelláskötetének főszereplői.

Akik olyan szerényen élnek, akiknek még az elmúlásuk is olyan tapintatos, hogy csak a hiányukból derül ki: nélkülük az élet kizökken medréből, sőt megáll. Akik még nem bizonyíthattak, és nincs is módjuk bizonyítani, így ki szökéssel, ki öléssel reagál. Na és a többiek, akik mindezt csak akkor veszik észre, amikor már késő. Mi, olvasók pedig elszorult torokkal döbbenünk rá, hogy valamennyien úgy cselekedtek, ahogy cselekedhettek, legjobb tudásuk és szándékuk szerint. Ahogy talán mi magunk is cselekedtünk volna: hiszen ahány élet, annyiféle igazság.

Kevés könyv van, amely oly érzékletesen és hátborzongatóan, mégis meghatóan és elgondolkodtatóan mesél eszmélésről-elmúlásról, mint az Alvók futása. Az írónő a tőle megszokott érzékenységgel és empátiával fordul hősei felé, és villantja fel életük drámáját egy-egy sorsfordító pillanatképben.