KELLY RIMMER

KINEK A LÁNYA?

Téged örökbe fogadtunk. Három rövid szó, s az életem szilánkokra hullt. Még nem fogtam fel egészen, de egy vastag, fekete törésvonal szakította ketté az idővonalamat: eztán már mindig így lesz. Lesz egy előtt és egy után. * Sabina, aki maga is várandós, nem érti, hogyan hagyhatja el egy anya a gyermekét, és szülei miért titkolták el előle a származását harmincnyolc éven át. Úgy érzi, fel kell kutatnia vér szerinti anyját, és miután fellebben a fátyol a születése körüli, megdöbbentő titokról, az örökre megváltoztatja nemcsak kettejük életét, de a nőét is, aki az apjának vélt férfival együtt szeretetben felnevelte. A valós eseményeken alapuló, megrázó történet egy család személyes tragédiáján át mutatja be az úgynevezett kényszer-örökbeadási ügyek hátterét. * Szívfájdítóan megindító regény, amelynek olvastán az édesanyák még szorosabban ölelik magukhoz gyermekeiket.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 368
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 334 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-27
EAN 9789636356248
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

400 Orosz szókártya - Haladó szinten
-8%
Szöginé Csiszár Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A normalitás nyomában - A lelki egészségről másképp
-8%
Sami Timimi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A kis kenguru nagytesó lesz! - Ágyba bújós mesék
-8%
Olivier Dupin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Madarak nagykönyve
-8%
Robin Crofut-Brittingham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,85 €
42,19 €
Fedezd fel a háziállatokat
-8%
Bea Zorell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Itt a tavasz - Leporello (7. kiadás)
-8%
Gazdag Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
Valentino - Divatikonok IX.
-8%
Karen Homer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Maszat a vonaton (új kiadás)
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €

Korábban megtekintett: