Hamvas Béla

Álarc és koszorú /Hamvas Béla 30.

Az életműkiadás jelen kötetétől kezdődően - összesen négy köteten át - Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg. Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az "iskolánkí- vüliség": vagyis - miként Hamvas fogalmaz - a "magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia". Az esszéista ebben a független perspektívában "egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt". A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ.

"Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó "heroikus napsugár", életed egy villanás, - halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!" (Álarc és koszorú) [TARTALOM: Nietzsche-jubileum - Új középkor - A négyszázéves Montaigne - Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához - Álarc és koszorú - Igen is, meg nem is (Ars poetica) - Természettudományos mitológia - Az orosz emigráció történetfilozófiája - Bizánc - A magány szociológiája - Modern apokalipszis - Egzisztenciafilozófia - Kultúrmorfológia - Az asztrológia újjászületése.]

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medio Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 440
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 402 g
Méretek (Sz-M-H) 115-190-26
EAN 9789639240667
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kvízviadal - Filmek
-8%
Susaeta Ediciones S.A.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Miért jó aludni? - Nézd meg!
-8%
Katie Daynes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Gyógyító kristálycsomag - Csakragyógyítás ajándék mesterkristályokkal
-8%
Jennie Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Az agy újrahuzalozása - Változtasd meg az agyad működését, és lépj új szintre az önfejlesztésben
-8%
Nicole Vignola
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
1984, Állatfarm, Hódolat Katalóniának
-8%
George Orwell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
New Headway Upper Intermediate - Third Edition -Teacher´s Book /New Edition/
John Soars
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,93 €
Presser könyve
-8%
Presser Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Köszi, apu!
-8%
Virginie Grimaldi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €

Korábban megtekintett: