Krystal Sutherland

A szerelem kémiája

Henry Page még sohasem volt szerelmes... Reménytelen romantikusnak képzeli magát, de az általa vágyott szerelem, amely olyan, mint a lassított felvétel, szapora szívverést

okoz, és sem enni, sem aludni nem hagy, eddig nem bukkant fel az életében, legalábbis még nem. Henry inkább a tanulásra koncentrál, hogy bekerüljön egy közepesen jó

egyetemre, és minden vágya, hogy végre ő legyen az iskolai újság szerkesztője. Aztán a végzős évében, a harmadik kedden Grace Town besétál egy délutáni órájára, és a fiú

azonnal tudja, hogy minden meg fog változni.
Miután Grace-t és Henryt együtt felkérik az iskolai újság szerkesztésére, a fiú hamarosan azon kapja magát, hogy végzetesen beleszeretett a lányba. Nyilvánvaló, hogy Grace

valamiképpen sérült, de úgy tűnik, Henry ettől csak szebbnek látja őt, és semmi mást nem akar, mint segíteni neki újra összerakni a széttörött darabokat. Ám aki azt

gondolja, hogy ez egy átlagos szerelmi történet, az nagyon téved!

„Krystal Sutherland remek bemutatkozó regénye egyaránt hat az észre és a szívre, és meggyőzően emlékezetet arra, milyen keserédes boldogságot jelent az első szerelem.”
Amazon

„John Green világa találkozik Rainbow Rowellével ebben az első szerelemről, összetört szívekről és az azokat ismét összeforrasztó erőkről szóló csodálatos történetben.”
Barnes and Noble

„A könyv sokkal mélyebbre merészkedik, mint egy átlagos gimis szerelmes történet. Szellemes szójátékokkal és Henry vonzó visszafogottságával megnyeri magának azokat, akik

szerették Stephen Chbosky Egy különc srác feljegyzései és John Green Csillagainkban a hiba című regényét.”
School Library Journal

„A szerelmes történetet egyenlő részben vegyül reménnyel és baljós félelemmel. Érzelmileg magával ragadó és megrázó.”
Kirkus Reviews

„Sutherland lebilincselő és emlékezetes pillanatokkal tölti meg a történetet, és kifejezőn mutatja be a szerelem és a gyász bonyolultságát.”
Publishers Weekly

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2017
Oldalak száma 288
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9789632618562
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mr. Riina - Született a szicíliai Corleonéban
-8%
Salvo Riina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Star Tripper Bolygóvándor 3. - Planetarium Ghost Travel (képregény)
-8%
Szakacuki Szakana
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
CSOKOLÁDÉ MÁNIA
-8%
DOM RAMSEY
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kodály és a cifra palota - Képes lapozó
-8%
Tapolczai-Zsuráfszky Lilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
DINÓSULI Matematika gyakorló 2.o. - Összeadás, kivonás (Digitális extrákkal)
ÁRVAINÉ LIBOR ILDIKÓ
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,80 €
Akvarisztika kezdőknek (új kiadás)
-8%
Bíró József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,17 €
Narkonómia - Drogdílerek gazdaságtudományi kézikönyve
-8%
Tom Wainwright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
WolfWalkers Záložka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €