Heather Morris

Az auschwitzi tetováló

A holokausztról számos könyv született, és bizonyára még fog is. Ám ez a történet minden szempontból különleges. Senki sem számított rá, hogy a tetováló, aki - félelemből és féltésből - annyi évtizeden át hallgatott, egyszer csak előáll vele. Azt hihetnénk, hogy Auschwitz-Birkenauról már mindent tudunk. Túlélők és elkövetők egyaránt vallottak róla. Tudjuk, hogy a túlélésre kiválasztottak egy fogoly asztala előtt sorakoztak, aki egy számsort tetovált az alkarjukra. De vajon ki volt ez a fogoly? Magas rangú kápó különleges kiváltságokkal? Mit láthatott az évek során, mikor elvonult előtte a sokezernyi deportált? Ez a fogoly Lale Sokolov volt. A neve és a száma ott áll az Auschwitz-jegyzőkönyvben, amelyből a világ értesült a halálgyárról. Amit ő látott, azt maroknyi fogoly láthatta csak. Különleges helyzetéből adódóan kizárólag az SS politikai részlegének tartozott számadással, ezért viszonylag szabadon mozoghatott a táborban. Szinte mindenütt járt: a cigányok barakkjában lakott, ott dolgozott, ahol a szelekció zajlott, naponta betért az irodába, kapcsolatot tartott foglyokkal, kápókkal, bejáró lengyel munkásokkal egyaránt. Hat nyelven beszélt. Megfordult Mengele részlegében, megjárta a büntetőbarakkot, látta a gázkamrákat, a rablás és megsemmisítés teljes futószalagját. De a története mégsem a borzalmak leltárja. Itt, ebben a földi pokolban lett szerelmes, itt talált rá arra a nőre, akit mindig keresett: Gitára. Lale megfogadta, hogy túl fogja élni, akármi vár is rá, és mindent megtesz azért, hogy Gita is túlélje. A folyamatos életveszéllyel dacolva, időnként reménytelenségbe zuhanva harcolt, és nem adta fel. Ez a könyv Lale és Gita története. Megrázó, igaz történet szerelemről, kitartásról, hitről és szerencséről. Az auschwitzi tetoválóról.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 304
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 406 g
Méretek (Sz-M-H) 137-205-26
EAN 9789633245675
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Idegen világok - A kozmikus bolygóvadászat új tudománya
-8%
Lisa Kaltenegger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Egyszeru receptek csirkemellbol - 78 kiváló recept
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,90 €
8,19 €
A természet zenéi! - Romantikus zeneművek kicsiknek
-8%
Góg Laura (fordító)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
A kiválasztott - Az éhezők viadala (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Suzanne Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Szeretetkonyha - Család-gyermek-egymásra figyelés 60 mentes recepttel
-8%
Légrádi Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Brida (új kiadás)
-8%
Paulo Coelho
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Ragyogj a csillagjegyeddel - Tisztánlátás és megújulás a horoszkópodban rejlő erővel
-31%
Heidi Rose Robbins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
15,90 €
Kitelepítés (9. kiadás)
-8%
Visky András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: