Kasie West

A távolság relatív

A tizenhét éves Caymen Meyers úgy tanulmányozza a gazdag embereket, akár egy tudományos kísérletben, és sok évi megfigyelés után biztos benne, hogy csak egy dologra jók: pénzt költeni olyan felesleges holmikra, mint az anyukája boltjában árult porcelánbabák. Így amikor Xander Spence besétál a boltba, hogy a nagymamájának vegyen egy babát, elég egy pillantás, hogy Caymen megállapítsa, a fiú eszméletlenül gazdag. Bár a fiú vonzó, és ő az első, aki tényleg felkelti a lány figyelmét, Caymen elég okos ahhoz, hogy tudja, nincs esélye a fiúnál. Hiszen ha mást nem is tanult az anyukája intelmeiből, azt igen, hogy a gazdag emberek figyelmét nehéz felkelteni. Ám Xander ezentúl gyakran megjelenik az üzletben, dacára a lány erőfeszítéseinek, hogy elriassza. Caymen pedig, legnagyobb rémületére, élvezni kezdi a fiú táraságát. Tudja, hogy az anyukája nem jöhet rá a dologra – nem fogadná el. Jobban szeretné, ha Caymen a helyi, csóró rockerfiúval lógna. Amikor Xander odafigyelése és kedvessége már éppen meggyőzné a lányt, hogy a gazdagság nem jellemhiba, ráébred, hogy a pénz sokkal nagyobb szerepet játszik a kapcsolatukban, mint gondolta volna. És hogy Xander nem az egyetlen, akiért aggódnia kell.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Manó Könyvek
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 304
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 324 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-30
EAN 9789634034810
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szövegértés lépésről lépésre - Középiskolásoknak
-8%
Dr. Raátz Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Töretlenül - A változókor modern kézikönyve
-8%
Dr. Vonda Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
24,06 €
LMBTQ+ forradalmak - Kultúra, történetek, hősök
-8%
Kanicsár Ádám András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Önuralom - A belső erő - Stresszmentes útmutató az önfegyelem fejlesztéséhez, az akaraterő növeléséhez és az önkontroll javításához
-8%
Damon Zahariades
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Trust Me Always
Meagan Brandy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Alsógatyás Kapitány és a biorobotikus fikafiú ádáz összecsapása (a röhejes robot-orrtrutymódarabok bosszúja) - Alsógatyás Kapitá
-8%
Dav Pilkey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bogyó és Babóca - Mesék a Pöttyös házból (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-8%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €

Korábban megtekintett: