Tilmann Lahme

A Mannok - Családregény

Az 1974-ben született német irodalomtörténész könyve dokumentumokra épülő, különleges családregény, Thomas Mann családjának élet- és kortörténete az 1920-as évek elejétől egészen a huszonegyedik század kezdetéig. Thomas Mann 1905-ben vette feleségül a dúsgazdag müncheni famíliából származó Katia Pringsheimet, és 1919-ig hat gyermeke – három fia és három lánya – született tőle. Tilmann Lahme a legidősebb gyermekek, Erika és Klaus kamaszkorától követi nyomon a családtagok külön-külön is regénybe illően fordulatos, a német történelemmel szorosan összefonódó és sok szempontból tragikus sorsát. Kronologikus rendben, évről évre, a párhuzamos életrajzok módszerével halad.
A Mann-családban mindenki írt, ha mást nem, emlékezéseket, de mindenki az apa nyomasztó árnyékában. Publikált szövegeik mellett Lahme ismeretlen levelek, naplók és feljegyzések százait is áttanulmányozta, és bőségesen idéz belőlük. A tényeket és a dokumentumokat beszélteti, ő maga nem fűz hozzájuk értelmező, minősítő kommentárokat. Éppen ezek a tények oszlatnak el azonban olyan legendákat, amelyeket elsősorban a családtagok maguk híreszteltek el magukról, így többek közt a politikai tisztánlátás és következetesség illúzióját, valamint a családi harmónia ködét.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2018
Oldalak száma 444
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 690 g
Méretek (Sz-M-H) 152-230-35
EAN 9789634059257
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Csapatedzés - Tilly és Táltos 2.
-8%
Pippa Funnell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Irodalmi Szemle 2022/4
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,30 €
House of Flame and Shadow
Sarah J. Maas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Kártyák könyve - Spirituális útmutató és napló
-8%
Virizlai Richard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,45 €
23,42 €
Kiránduló kuflik
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Zajos járművek - szuper színező móka csomag
-8%
Tkk színező
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Csigavonal /Játékos képességfejlesztő feladatok óvodásoknak
-8%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,99 €

Korábban megtekintett: