Zadie Smith

Swing Time - Egymásnak születtünk

Ötödik regényében, a Swing Time-ban Zadie Smith ismét hazai pályán játszik, hiszen a könyv két főhőse, a névtelen narrátor és gyermekkori barátnője, Tracey abban a nyugat-londoni városnegyedben, Willesdenben nő fel, ahol az írónő született. Az olvasók már ismerhetik ezt a kevert lakosságú külvárosi vidéket a szerző két másik, részben szintén a származásnak, a fekete rasszhoz való tartozásnak az ember egész életútját meghatározó voltáról szóló regényéből, a Fehér fogakból és az NW-ből. A narrátor és Tracey egyaránt vegyes házasságból származó gyermek, ám Tracey családjában az anya, míg a narrátoréban az apa fehér. A két lány a helyi tánciskolában ismerkedik össze, s közös szenvedélyük szoros kapcsot teremt közöttük, ám útjaik hamarosan elválnak. A barátnőjénél tehetségesebb Tracey profi táncosként próbál karriert csinálni, míg a narrátor egy New Yorkban élő világsztár énekesnő (és táncos), Aimée személyi asszisztense lesz, és e minőségében - sok más feladata mellett - részt kell vennie az Aimée által egy kis gambiai faluban alapított iskola beindításának munkálataiban. A New York-i luxus után az afrikai szegénységgel és az ottani embereknek a legsötétebb kilátástalánságon is felülkerekedő életerejével szembesülő fiatal lány végül visszatér Londonba, ahol újra találkozik Tracey-vel… Zadie Smith, aki fiatal éveiben maga is táncolt, sőt jazzénekesként is színpadra lépett, könyve főszereplőinek életét egy folyton változó ritmusú táncként ábrázolja. A regény lapjain felbukkanó legendás táncosok - Ginger Rogers, FredAstaire, Bill Bojangles Robinson, Michael Jackson és Jeni LeGon -, akiknek videóit Tracey lépésről lépésre kielemzi, illetve a gambiai falu névtelen lányai és asszonyai, kiknek törzsi tánca annyira lenyűgözi a narrátort, mind részesei annak az ősidőkből eredő tradíciónak és hitnek, amely szerint a tánclépések varázserővel bírnak, s képesek megváltoztatni az ember sorsát.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 594
Kötés típusa karton / keménytábla
Súly (g) 510 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-
EAN 9789634791263
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A másik nővér
-8%
Dandy Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Sinners Consumed - Elpusztított bűnösök (éldekorált)
-8%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
A Strawberry Patch palacsintázó (éldekorált)
-8%
Laurie Gilmore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Salzburg és környéke /Marco Polo
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A boldog hülye és az okos depressziós (új kiadás)
-8%
Kepes András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Coco és a divat forradalma
-8%
Lena Johannson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Lovak - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Így születtél
-8%
Fodor Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: