Őszi Róbert

Szkafander

„Újratölteni és tüzelni! Gyerünk, drága fiaim, gyerünk, nem lankadni, nem pihenni, menni, menni, előre!”

Gusztáv húszéves budapesti egyetemista. Egy családi tragédiából kifolyólag mesés vagyont örököl, épp ezért, akárcsak más jómódú évfolyamtársai, ő is léha, nemtörődöm, laza és csapodár életmódot folytat. Teszi ezt egészen addig, amíg meg nem jelenik életében a szerelem, az igazi, a nagybetűs, egy középkorú orosz könyvtáros kisasszony, Olga személyében. Gusztáv komoly vonzalmat érez a nő iránt, nagyon hamar elkezd kötődni hozzá. Ez a kötődés olyan komolyságig jut, hogy a nőt, fiatal unokahúgával együtt, be is költözteti üresen álló belvárosi lakásába. Gusztáv nem is sejti, hogy hirtelen jött öröme mellé, micsoda múltbéli titkos pletykák, elhallgatott történések, szívszaggató memoárok társulnak, mely titkok felfedezője és végül felfedője egyedül csak ő lehet, és hogy ebben a kalandban, a még gyermeki ésszel bíró ifjú, végül micsoda komoly férfiemberré válik, de ezt csak akkor veszi észre magán, és látja meg környezete is, amikor minden kérdéses ügynek a végére jár, és a maga módján igyekszik megoldást találni rájuk. Sikerül neki egybefogni a szálakat, megőrizni magában a gyermeki lelkesedést, éltetni tovább vonzalmát a szeretett nő iránt? A könyv végére kiderül. Meg az is, ki az a furcsa alak, aki ugyan fizikálisan nincs jelen a történetben, de szorult helyzetében, vagy amikor hirtelen fájóvá válik számára a lét, Gusztáv mégis mindig hozzá fordul, tőle vár tanácsot és segítséget...

Őszi Róbert új regénye a köznapiság léte és megléte mellett telis-tele van újdonságokkal, meglepő fordulatokkal, titkokkal és talányokkal. Előre haladva a történetben, érdekes, izgalmas, nem mindennapi karakterek és egyéniségek kalauzolják az olvasót, és egy picinykét, a főhőst is. A történet végére pedig nemcsak a főszereplő, de egy picit mi is felnövünk, átlépve vele, általa a szeretett, de sok esetben kissé túlmisztifikált gyerekkorból, a tartalmas, erős, felelősségteljes, kihívásokkal teli felnőtt létbe.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Book Galaxy Kiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 288
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 250 g
Méretek (Sz-M-H) 139-200-22
EAN 9786158107211
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A másik nővér
-8%
Dandy Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Sinners Consumed - Elpusztított bűnösök (éldekorált)
-8%
Somme Sketcher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
A Strawberry Patch palacsintázó (éldekorált)
-8%
Laurie Gilmore
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Salzburg és környéke /Marco Polo
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
A boldog hülye és az okos depressziós (új kiadás)
-8%
Kepes András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Coco és a divat forradalma
-8%
Lena Johannson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Lovak - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Így születtél
-8%
Fodor Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €