Gelb Tatjána

Színes konyha - Kreatív ételek a tányéron

Van úgy, hogy az ember nem találja meg az útját ifjú korában, csak később. Így volt ez Gelb Tatjánával is, akit a szülei fogorvosnak, az élet viszont művésznek szánt. Tánya tervezett már ruhát, készített ünnepi dekorációt, vezette magazinok és blogok kulináris rovatát, szerepelt hazai és külföldi televízióműsorokban (a hazai közönség a Konyhafőnök 2. évadában ismerhette meg és követhette a döntőig). Fest, zongorázik, verset ír - és most már könyvet is. A legnagyobb szerelem azonban számára a főzés. Nem tanulta, nem dolgozott konyhainasként, csak odaállt a pult elé, és főzött. Ösztönösen. A konyhájában nem találni leveskockát vagy mesterséges ízfokozót, viszont fellelhető benne minden természetes alkotóelem. Ételei csupa egészséges alapanyagokból készülnek, és igazi konyhaművek. Mi több, festmények! Könyvében Tánya megmutatja, hogy a konyhaművészet és a festészet milyen remek párost alkot. A nem mindennapi fogásokat olyan mesterien tálalja, hogy azok kész alkotásokká válnak: csendélet, tájkép, tetszetős vázlat, de gyerekrajz is megjelenik a tányéron. A könyvben szereplő 44 étel között találni ínycsiklandó előételeket, salátákat, leveseket, vegetáriánus és húsos főételeket, valamint mennyei desszerteket, amelyeket maga Tánya örökített meg gyönyörű képeken.

Nyelv magyar
Kiadó Boook Publishing
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 132
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 506 g
Méretek (Sz-M-H) 205-240-13
EAN 9786155417511
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Két párhuzamos történet - Erdős Renée és Lesznai Anna regényei
Jéga-Szabó Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
Nézd! Markoló! - Mi MICSODA - Kicsi világ 11.
-10%
Andrea Weller-Essers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,58 €
Szabadon - Mire felnőttem, véget ért a történelem
-10%
Lea Ypi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Szent Péter esernyője - A gavallérok - A Sipsirica
-10%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,25 €
4,73 €
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,00 €
Csongor és Tünde - Talentum Diákkönyvtár
-10%
Vörösmarty Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
A dühös polip /Relaxációs mesekönyv - a szorongás és az agresszió kezeléséhez
-10%
Lori Lite
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Lingea light olasz társalgás - Velünk nem lesz elveszett (új kiadás)
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,83 €