Bödőcs Tibor

Addig se iszik /Puha

Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én. Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze - és megállt a kanál a levesben, de úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatúrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. Addig se iszik - válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm...) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat - és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a búcsúszentlászlói Rabelais-t. Tessék mosolyogni! Cserna-Szabó András

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 212
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 246 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-0
EAN 9789634793175
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hat színmű /Moliére
-8%
Moliére
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
What’s Your Dream? - Mi az álmod? - Szenvedély - Munka - Tartalmas élet
-8%
Simon Squibb
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A tigris felébresztése - Hogyan dolgozható fel a trauma?
-8%
Peter A. Levine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Leleményes 4-5 éves - Ellentétek - Matricás foglalkoztatófüzet
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,91 €
Találd fel önmagad! - Kalauz bátor újrakezdőknek
-8%
Yvonne Dederick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
8 randi - Beszélgetések az életre szóló párkapcsolatért
-8%
John M. Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,65 €
10,72 €
Három kis dínó a világ körül - Két kis dínó
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
The Atlas Six
Olivie Blake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €