Liber Mortis

„Volt egyszer egy Szobotka Tibor, aki találkozott egy vidéki lánnyal, és boldogan éltek, míg meg nem halt. A mese nincs tovább. Senki nem írta meg soha, mi történt aztán a királynéval, hogy a férjét eltemette.” Szabó Magda megírta a mese folytatását. Férje, szerelme, írótársa halála után három hónappal, 1982. május 25-én kezdte, és 1990. február 27-én tette ki a pontot az utolsó mondat végére. Az írás a gyászmunka része, az életben maradás eszköze volt számára, csak így dolgozhatta fel a feldolgozhatatlant: „nem lehet másképp kibírni, csak ha írok.” A Liber Mortis gyötrelmes, megrendítő belső monológ és képzeletbeli párbeszéd Szobotka Tiborral, hiszen Szabó Magda hitt az e világ és a túlvilág közti átjárásban. Harmincnégy együtt töltött, minden megpróbáltatása és viszontagsága ellenére gyönyörű évet idéz fel, ezt siratja, ezt könyörgi vissza. Képtelen megbékélni azzal, hogy mindez egyszer s mindenkorra véget ért. Írásainak minden szavából, sorából süt a fájdalom, az eltűnt idő nyomába eredve, napról napra szakadatlan, engesztelhetetlen harcot vív az elmúlással. S közben gyötri a lelkifurdalás, önvád marcangolja: vajon méltó társa volt-e imádott férjének, vajon mindent megtett-e azért, hogy Szobotka kibontakoztathassa alkotói tehetségét, írói sikereket érhessen el. Most szeretné jóvátenni vétkét, ha volt, és ez az egyedüli indok a folytatásra, a tovább élésre. Neki még feladata van: gondoznia kell férje életművét, és elérnie, hogy Szobotka Tibor elfoglalhassa végre méltó helyét a magyar irodalomban. A Liber Mortis, azaz a Halál könyve így válik egy mindent lebíró, síron túli, már-már mitológiai szerelem könyvévé, míg a halottas könyvből szerelmes könyv lesz, hiszen „mindenkinek csak egyvalaki jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában…”