Maderspach Viktor

Tél a Retyezáton

Maderspach Viktor (1875–1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát. Édesapja korai halála után átvette az otthoni fatelepek, fűrészüzemek és nagy kiterjedésű erdőterületek felügyeletét. Az 1900-as évek elején Észak-Amerikába ment dolgozni, tapasztalatokat gyűjteni. A kezdetektől részt vett a világháborúban, majd az 1916-os román betöréskor már nem csak a hazájáért, de az elfoglalt iszkronyi otthonáért is harcolt. Magyarország megcsonkításakor Erdélyben maradt. A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött. Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését. Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: „Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógörgetegek. És a rengetegek állatvilága!” E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg.

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2019
Oldalak száma 184
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 318 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-18
EAN 9789632674230
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Verses ABC
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,92 €
Tudatossá válni - Jelentudatosság a pszichiátriai gyakorlatban
-9%
Erin Zerbo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,34 €
PONS - Nyelvtanfolyam haladóknak - Orosz (könyv+CD) - B1-B2
-9%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,81 €
Szentpétervár - Marco Polo
-9%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
Márti kedvenc esti mesék
-9%
Gilbert Delahaye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,61 €
Játék és mese - Mása és a Medve
-9%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A mezítelen nap - Robot-sorozat 2. (új kiadás)
-9%
Isaac Asimov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Copperfield Dávid - Örök kedvencek
-9%
Charles Dickens
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €