JOSÉ SARAMAGO

RICARDO REIS HALÁLÁNAK ÉVE

A Nobel-díjas portugál író, könyvei mindig szenzációnak számítanak. A Ricardo Reis halálának éve alapötlete Fernando Pessoához, a XX. század egyik legnagyobb és legvitatottabb portugál költA•jéhez kapcsolódik. Pessoa ugyanis saját nevén kívül három álnév alatt is adott ki verseket. Ezen elképzelt „költA•társainak” személyiséget, életrajzot is kreált, és többször hírlapi vitákba is bocsátkozott velük. Egyikük volt Ricardo Reis, képzelt életrajza szerint orvos, aki az 1910-es évek végén Brazíliába emigrált, Pessoa azonban nem írt róla többet. Saramago, a rá oly jellemzA• meghökkentA• ötlettel, e sohasem létezett férfi „életének” utolsó évét álmodta meg ebben a könyvben, hogy végül megtegye, amit Pessoa elmulasztott: örökre lezárja Ricardo Reis szemét. A varázslatos fantáziával megkomponált történetet át- meg átszövi a hitelesen ábrázolt történelmi háttér.

Nyelv magyar
Kiadó ÚJ PALATINUS-KÖNYVESHÁZ KFT.
Megjelenés éve 2004
EAN 9789639487420
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Egy farkas uralkodása - A Yellowstone legendás alfa-hímje
-10%
Rick McIntyre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Babaróka karácsonya §k
-10%
Kiss Judit Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Zarah (4. kiadás)
-10%
Náray Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Pica Pau barátai 3 - 20 színpompás amigurumi állatfigura
-10%
Yan Schenkel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,60 €
20,34 €
A Legyek Ura (képregény)
-10%
William Golding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,42 €
Magyarország varázslatos kisvárosai
-10%
Bernáth István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,51 €
A hadak ura /A Nomádkirály-ciklus 3.
-67%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
3,25 €
Egy ropi filmes naplója - Greg Heffley meghódítja Hollywoodot
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €

Korábban megtekintett: