A világ legvidámabb embere

„Az egyik térde kicsikét megemelve, csípője alig párcentire felém fordulva, mint egy jól beállított műtermi fotón. Persze, először egyből ezt figyeltem meg, a combok, a csípő, a has ívét. Végighúztam rajta az ujjaimat. Már a mellek felé közeledtem, mikor észrevettem azt, hogy mivel korábban ébredt, mint én, az első regényemet, a Novát kezdte el olvasni, amin halkan felnevettem. Annyira elmélyülten olvasta, hogy el sem tudtam vonni róla a figyelmét, ismételgetve, hogy most aztán tényleg nem is olyan baromi fontos az a Nova, és bár emiatt életemben először megbántam, hogy megírtam azt a könyvet, mégis, én voltam a világ legvidámabb embere, abban a tünékeny pillanatban. Amiről persze titokban tudtam, el fog morzsolódni majd az időben a fenébe.”