Terék Anna

Háttal a napnak

„»Csak a közepe sötét az égnek« – ezzel a sorral indul Terék Anna új verseskötete. A kötet mintha abból a sötétből sugározna ki, abból a fekete lyukból, ahol egykoron a nap világított. A hiány csillagjegyében keletkezett versek a szilánkos személyiség magánmitológiáját rajzolják körül. A vers, akár a fényképezés, nem rögzíti, hanem újraalkotja a múltat, az ég sötét közepét, ahol minden a maga tükröződésében látható, a férfi, a nő és a nemtelen harmadik. A kötet azonban nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére. Kit szólítanak meg a versek? Kié a néma sikoly? Ha az olvasó egyszer is meghallja ezt a hangot, megreped talpa alatt a jég. A versek olyanok lesznek számára, mint a saját árnyéka, amely háttal a napnak sötétlik elő. Terék Anna a Halott nők című, emlékezetes kötete után újabb súlyos darabbal állt elő, amelyet igazi könyvtárggyá avatnak az állandó alkotótárs, Antal László karakteres illusztrációi.” Orcsik Roland „A város egy óriási bálna, szívében remeg az iszonyat, mert messze az óceán, messze a tenger, és te is épp ennyire vagy tőlem, eltakar a föld. És én hiába fekszem ugyanennek a földnek a másik felére, nem tudlak kikaparni egyetlen cet gyomrából sem.” (Fölissza úgyis)

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 120
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 194 g
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9789634681601
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

God of Pain
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Boncahier: Block&Mirror - 86714
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,90 €
Pár-harc - Így erősítik a konfliktusok a párkapcsolatot
-8%
John Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Bolygóőrzők kézikönyve - 52 ötlet a teremtett világ megóvására
-30%
Paul Kerensa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,50 €
7,35 €
Yan és a hal
-8%
Petánszki Rebeka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Vegánterápia 2. - Zöldséges ételek, menük, főételek, reggelik
-8%
Dr. Tamasi József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
WordMeld® - slovotvorná kartová hra
-8%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,90 €
16,47 €
Astor története - Wass Albert Művei
-8%
Wass Albert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,65 €
16,24 €