Schmidt Egon

Madarakról mindenkinek

Az eredeti kötet Schmidt Egon író, ornitológus első könyveként, 1970-ben jelent meg, s óriási sikert aratott. A 2009-ben Kossuth-díjjal is kitüntetett szerzőnek azóta mintegy 70 műve látott napvilágot, melyek az állatokról – elsősorban madarakról – szólnak, s tükrözik mély természetszeretetét, lelkes rajongását a madarak s elhivatottságát a madárvédelem iránt. Számos könyvében hitet tesz a „nagybetűs” Természet, a madárvilág megóvása mellett. Az alkotó, gondolkodó s a természetet közelről ismerő szerző írásainak célja mindig „az ezerarcú, de sajnos ezer sebből is vérző” természet védelme, féltő szeretete. A Madarakról – mindenkinek könnyed stílusú, olvasmányos munka, melynek nagy előnye, hogy nem a szerző által kieszelt témákat pendíti meg, hanem azokra a kérdésekre válaszol, amelyeket érdeklődők tettek fel a Magyar Madártani Egyesület tájékoztató telefonvonalán. A kötet beszél a seregély hangutánzó képességéről és gazdasági problémáiról, az urbanizált környezetben élő fekete rigók fiókáiról és általában a madárfióka-etetésről, majd az egész madárurbanizáció-kérdésről, a dunai sirályokról, a budapesti verebekről. A könyv további témái közé tartoznak a budapesti parkok téli madárvendégei, az amatőr madármegfigyelés módjai, a madarak téli gondozása, etetése, a madártelepítés. A szerző bemutatja az egyre fogyatkozó számú fajokat, a puszta madarait, tájékoztat ad a madárvonulásról, a gyűrűzésről, valamint a természetvédelem madártani vonatkozásairól. Végül a könyvet színesíti, hogy néhány szó esik a ,.repülő drágakövekről", a kolibrikról. A csaknem fél évszázada megjelent művet aktualizált tartalommal és a legkiválóbb természetfotósaink friss felvételeivel jelentetjük meg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2020
Oldalak száma 208
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 692 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-20
EAN 9789630999915
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bionauták a végtelenben
-8%
Markovics Botond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,30 €
15,92 €
Horpadó fényben
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,00 €
A család ereje
Dr. Máté Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Hónapsoroló - A Hungarikum együttes dalaival
-8%
Kremnitzky Géza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Kréta - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Gyilkosság a képtárban
-9%
Fiala Borcsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Annipanni, hull a hó!
-8%
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Bogyó és Babóca jelmezbálban (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €

Korábban megtekintett: