Borsa Brown

Jesus Herrera - Elit-sorozat

„Kemény történet, mellébeszélés nélkül.” - Bihary Péter, író Jesus Herrera nyolcévesen szemtanúja volt apja kivégzésének. Már akkor tudta, hogy ezt sosem fogja elfelejteni, és egyszer benyújtja a számlát. És azt is tudta, hogy ez nem lesz egyszerű, mert a tartozást olyanon kell behajtania, akit a szívében őriz. Két dolog vált bizonyossá számára: meg fogja ölni az anyját, és ő lesz a kokain. Kolumbia droghálózatába sikerül legalább annyira beépülnie, mint Venezuela politikájába. Kapcsolatokat épít ki, milliókat keres, embereket kötelez le, miközben a maga módján próbál segíteni az elesetteken, amilyen egykor ő maga is volt. Megismerkedése Gloria Chavezzel azonban fordulópontot jelent az életében. Összeesküvés… Drogkartellek… Szenvedély… Bosszú… És a jelmondat, ami Jesus Herrera életét és cselekedeteit meghatározza: „Én vagyok a kokain!” Borsa Brown különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikus írásai hamar az olvasók kedvenceivé váltak. Új sorozatának befejező részében a titokzatos és megosztó Jesus múltját ismerhetjük meg, ezzel ismét egy olyan elzárt világba kapunk betekintést, amely bővelkedik érzelmi magasságokban és mélységekben. 18 év feletti olvasóknak ajánlott! „Fékezhetetlen és briliáns karakter.” - Sergio Santos, zenész

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 592
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 424 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-30
EAN 9789635700639
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A gyepfehérítők titka - A bártfai füvesasszony 2. (élfestett)
-8%
Papp Noémi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Horgony nélkül
-8%
Beth O'Leary
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Karácsony Párizsban (éldekorált) §K
-8%
Rebecca Raisin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Napsütötte sziget
-8%
Katie Fforde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az ezüst hölgy - Romantikus regények
-8%
Mary Jo Putney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Donovan Kincaid - New York-i játszmák 3.
-50%
Laurelin Paige
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
10,50 €
A szív helye
-8%
Sarah Crossan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Christmas in Quincy + The Edens - A Legacy Story - Karácsony Quincyben + Az Eden család - A kezdetek - Az Eden család (éldekorált) §K
-8%
Devney Perry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: