Kis János

Szabadságra ítélve - Életrajzi beszélgetések Meszerics Tamással és Mink Andrással

Kis János Szabadságra ítélve címet viselő mélyinterjú-sorozatában egy filozófus gondolkodásának hátterét követhetjük végig. A filozófus családtörténetén, pályájának fejlődésén, megtorpanásain keresztül láthatóvá válik egy korszak bölcseleti életének lenyomata, betekintést nyerhetünk a szerző szellemi műhelyének titkaiba. „Soha nem voltam kalandkereső, világéletemben könyvek között időztem a legszívesebben. Pályám kezdetén ezt meg is engedhettem magamnak. A tudományos kutatók szokványos életét éltem, míg 1973-ban be nem válogattak az utóbb filozófuspernek elnevezett tisztogatási eljárás vádlottai közé. Igaz, nem véletlenül helyeztek vád alá: társszerzője voltam egy Marx-kritikának, mely a vád első számú bizonyítéka lett. De az, hogy kizártak a hivatalos tudományosságból, mégis fordulatot hozott az életemben. Választásra elé állított, és én azt választottam, hogy nem emigrálok, ám a tudomány hivatalos intézményeibe sem próbálok visszaszivárogni, hanem berendezkedem az intézményeken kívüli létezésre. Így jutottam oda, hogy részt vegyek a demokratikus ellenzék létrehozásában, majd ott legyek a harmadik köztársaság megalapításánál. És így történt, hogy az ifjúság és a férfikor határán mégiscsak kalandos életút nyílt meg előttem, ez a könyv pedig kalandregény lett.” Kis János (1943) – filozófus. 1973-ban politikai okokból elbocsátják, foglalkoztatási és publikációs tilalom alá helyezik. Részt vesz a demokratikus ellenzék megszervezésében. Az illegális Beszélő vezető szerkesztője. 1990–991-ben az SZDSZ elnöke. 1992-ben visszatér a tudományos életbe, a CEU-n tanít. Meszerics Tamás – történész, politikatudós, a CEU-n tanít. 2014–2019 között az LMP képviselője az Európai Parlamentben. Mink András – történész, a Beszélő munkatársa, kutató a Blinken OSA Archívumban kutató.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 766
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 988 g
Méretek (Sz-M-H) 0-0-0
EAN 9789634682042
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bronz álmok - Skandináv krimik
-11%
Camilla Lackberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
100 álomba ringató mese
-12%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €
Fraktálverzum
-11%
Christopher Paolini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
18,38 €
Azok a dolgok, amiket csak akkor látsz, ha lelassítasz - A nyugalom és a tudatosság lehetősége egy rohanó világban (új kiadás)
-11%
Haemin Sunim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,34 €
Mindennapi verskenyér
-11%
Ravasz József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,35 €
Lingea kínai társalgás /Szótárral és nyelvtani áttekintéssel
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
Magyarország kalandos túraútvonalai - Vadak keresése állatnyomokból és más jelekből /Túrázók nagykönyve
-11%
Dr. Nagy Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Lingea német ügyes szótár /Német-magyar és magyar-német ...nem csak iskolába
-11%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €

Korábban megtekintett: