Viorel Achim

Dnyeszter-melléki (transznisztriai) kényszermunka

„A történetírásban vita folyik a »kényszermunka« (forced labor, Zwangsarbeit) fogalomról, a szakemberek között nézetkülönbségek vannak a fogalom tartalmával kapcsolatban, de abban mind megegyeznek, hogy vannak olyan jellegzetességek, amelyek a Dnyeszter-melléki zsidókra és romákra egyaránt illenek. Etnikai, rasszista szempontok szerint idegen országba deportált emberekről van szó, akiknek ott kellett dolgozniuk, ahová akaratuk ellenére szállították őket; összegyűjtötték őket és olyan munkát végeztettek velük, amelynek semmi köze nem volt a szakképesítésükhöz; szerződés nélkül dolgoztak, határozatlan ideig és bármilyen perspektíva nélkül, hogy valaha visszatérhetnek eredeti lakhelyükre; általában fizetés nélkül dolgoztak, a javadalmazás kimerült az élelem és a szálláshely biztosításában nekik és családtagjaiknak.” Viorel Achim a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének kutatója. Kutatási területei: Románia nemzeti kisebbségei a XIX-XX. században; Románia nemzetiségi politikája 1940–1944 között; a romániai és közép-kelet-európai romák története; a holokauszt; Közép-Kelet-Európa nemzetközi kapcsolatai a XIII-XV. században; a középkori Erdély és a Bánság története; a katolicizmus és a románok a XIII-XV. században. Számos történelmi tárgyú művet jegyez szerzőként vagy társszerzőként.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 128
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 162 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-8
EAN 9789634681892
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Óz, a nagy varázsló - Olvass velünk! 1. szint
-10%
Jesús Rodríguez (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Boribon és a 7 lufi (új kiadás)
Marék Veronika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
Vonalhúzó gyakorlatok: Írás előkészítés - kék /Csillagszem
-10%
Birgit Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,10 €
3,69 €
Barangolás a természetben - Az erdő világa /BambinoLÜK
-10%
LÜK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,60 €
4,14 €
Egy ropi naplója 8. /Pechszéria
-10%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Házassági karambolok
-10%
Randy Susan Meyers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Tanoda - Gyakorlófeladatok negyedikeseknek 2.
Galambos Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
A második világháború nagykönyve - Minden, amit tudni érdemes
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,14 €