Jászberényi Sándor

A lélek legszebb éjszakája - Történet álmatlanságról és őrületről (5. kiadás)

Jászberényi Sándor 1980-ban született Sopronban. Az ELTE-n hallgatott magyart, művelődésszervezést, arabot, filozófiát és esztétikát, magyar-művelődésszervező szakon szerzett diplomát. 2006-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal Egyiptomban él. Többek között tudósított a darfúri konfliktusról, a jemeni szeparatista mozgalmakról, a 2009-es Öntött ólom hadműveletről a Gázai Övezetben, a nigériai lepra- és tuberkulózis járványról, a 2011-es egyiptomi forradalomról és a líbiai polgárháborúról. A Kalligramnál három könyve jelent meg: Az ördög egy fekete kutya és más történetek (2013), A lélek legszebb éjszakája (2017), A varjúkirály (2020). Már az első Jászberényi novelláskötet, Az ördög egy fekete kutya komoly nemzetközi karriert futott be. Megjelent az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Indiában, Franciaországban, Szerbiában. A szerzőt Kirkus- és Pen-díjra jelölték érte. Jászberényi második, A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetével elnyerte a Libri szakmai díjat, a könyv szintén megjelent az Egyesült Államokban és Indiában, jelenleg készül a francia, urdu és német fordítása. A szerzőről kritikusai úgy fogalmaznak, hogy a legkevésbé sem folytatja a magyar vagy a közép-európai prózahagyományt, radikálisan kilóg a magyar szépírók sorából. Tibor Fischer erről a Guardianban azt írta: „Jászberényi a magyar irodalom kontextusában egy veszélyes eretnek, egy ólmosbotot lóbáló vadállat.”

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 266 g
Méretek (Sz-M-H) 115-190-16
EAN 9789634682059
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szegény Dzsoni és Árnika (5. kiadás)
-9%
Lázár Ervin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A kőszívű ember fiai
-9%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
A bölcsességkerék - Mitikus utazás a négy égtáj felé
-9%
Dr. Alberto Villoldo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Fojtogató titok
Sarah Pekkanen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
Sorskönyv (új kiadás)
-9%
Eric Berne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kenyér - Reggelire, ebédre, vacsorára
-9%
Paul Hollywood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A teremtő rombolás ereje
-9%
Philippe Aghion
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,40 €
22,21 €
Hellász csillagai
-9%
Kertész István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €