Bátor Csikó

Márton László huszonhét év elteltével három színművet ad közre új drámakötetében, melynek utószavában magyarázatot is ad a hosszú szünetre: a színművek alapjául szolgáló ötletek régóta érlelődtek, de idő kellett hozzá, hogy a szó dramaturgiai és drámapoétikai értelmében éretté váljanak. A Démosthenés, avagy az athéni állam bukása című darabban a szerző a régi drámaírók módszerét követte: a hozzáférhető antik források alapján ad korrajzot a „harminc zsarnok” rémuralma és a makedón elnyomás közötti Athénról, a restaurált demokrácia rövid időszakáról, a hajmeresztő vagy vérlázító közügyekről. A jó szándékú, de egyre elszigeteltebb politikus portréja is ekképp áll elénk, aki az életére törő szélsőségesek elől végül az öngyilkosságba menekült. A címadó – gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló – mesejáték, a Bátor Csikó egy közismert Grimm-mese színpadi továbbgondolása: a címszereplő kisfiú világgá megy, hogy megtanuljon félni. A cselekmény kibomlásával egyre fontosabb színpadi funkciót kap a kérdés: mitől is kell félnünk? Mi a bátorság lényege egy olyan világban, ahol a leghétköznapibb helyzetekben lehet bármelyikünknek nyomós oka a félelemre? A római hullazsinat ismét csak valóságos történelmi eseményeket dolgoz föl: Formosus pápa holttestének kihantolását, koncepciós perben való elmarasztalását, majd a holttest (!) kivégzését, illetve Theodora és Marozia pornokráciának, azaz „ringyóuralomnak” nevezett országlását. Fikciós elemekkel átszőtt színművével Márton László a magyar irodalom „emberiségdrámáinak” vonulatához kapcsolódik, leleményes megoldásokkal újítva meg Madách Imre vagy éppen Weöres Sándor örökségét.