Philip Roth

Engedd el I-II.

Most először jelenik meg magyarul Philip Roth eredetileg 1962-ben napvilágot látott könyve, Nemes Anna fordításában. Gabe Wallach leszerel a katonaságtól, s anyja halálakor a régi szálak elszakításával és újak szövésével kezdi életét. Apja bánatára New Yorkból a távoli Chicagóba költözik tanítani, ám legfőbb foglalatossága inkább az emberi karakterek és viszonyok föltérképezése. A kollégák, barátok, barátnők és a hozzájuk kapcsolódó figurák változatos gyűjteményének lefestésében, a hol hétköznapi, hol kalandos, hol tragikus, hol pedig komikus események forgatagában Gabe tulajdonképp mégis önmagát próbálja megtalálni, és elhelyezni az 1950-es évek második felének Amerikájában. Derék ifjú polgár-e vagy elkényeztetett úrifiú, önzetlen vagy balek, józan vagy gyáva, önfeláldozó vagy lúzer? Noha Philip Roth első, huszonhét évesen írt regényének olvasásakor a mai olvasó azzal is szembesül, mennyit változott a világ hatvan év alatt, leginkább mégis az élet örök dilemmáival találkozik – mint minden jó és maradandó regényben. „Elképesztően érett első regény.” - James Atlas „Gazdag, eseményteli könyv, bornírt, szomorkás, de valahogy még a legkilátástalanabb pillanatok során is mulatságos.” - Elizabeth Hardwick, Harper's „Sinclair Lewis óta Rothnak van a legjobb szeme az apró részletekhez.” - Stanley Edgar Hyman

Nyelv magyar
Kiadó 21. Század Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 640
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 870 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-67
EAN 9786155955266
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

LOW CARB szénhidrátszegény táplálkozás - Sikeres fogyás, remek közérzet - Sok-sok praktikus MEAL PREP TIPPEL
-10%
Szakácskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Csodás álmaim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
Nyaraló gyilkosok /Puha (új kiadás)
-10%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
10,89 €
Viharszem - Kaszások kora 2.
-10%
Neal Shusterman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Életmentő izom - avagy miért van szükséged izomra, főként 40 felett
-10%
Lakatos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A rosszfiúk 3. rész - A szőrpamacs visszavág
-10%
Aaron Blabey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €
Anna Karenyina 1.-2.
-10%
Lev Tolsztoj
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
29,52 €
Varázsképek - Játékos szorzásgyakorló
Tariné Berkes Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,85 €