Szilágyi Márton

"Miért én éltem, az már dúlva van" - Vörösmarty-tanulmányok

Vörösmarty Mihály életműve az utóbbi évtizedekben mintha háttérbe szorult volna: az utolsó, átfogónak szánt monográfia 1957-ben jelent meg a költőről, a kritikai kiadása pedig mindmáig befejezetlen. Ez a könyv a felejtés ellenében született: egy olyan, alapvetően műelemzések sorozatából felépülő, új összegzés, amely Vörösmarty egész pályájának áttekintésére vállalkozik, s tanulmányok füzéréből rajzol ki egy erős, monografikus koncepciót a 19. század egyik legjelentősebb magyar írójáról. Annak reményében, hogy ismét és újra rá tudja ébreszteni az olvasókat, hogy ez az életmű nekünk és rólunk szól. Vörösmarty túlságosan nagy költő ahhoz, hogy ne foglalkozzunk vele. Szilágyi Márton 1965-ben született Gyulán. Irodalomtörténész, az ELTE BTK XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője. A Kalligram Kiadó 2017-ben adta ki „Mi vagyok én?” – Arany János költészete című munkáját.

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 352
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 472 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-25
EAN 9789634682370
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Classic Tales: Aladdin Activity Book Elementary level 1
-9%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,00 €
1,82 €
Bánk Bán
-9%
Katona József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,37 €
A kimerültség legyőzése - Hogyan szabaduljunk meg lelki és szellemi terheinktől
-9%
Anna Katharina Schaffner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Mindennapi verskenyér
-10%
Ravasz József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
13,50 €
Bóbita (28. kiadás)
Weöres Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
Akhilleusz beéri a teknőst
-9%
Tőzsér Árpád
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €
6,37 €
Jázmin és a megmentett kismalac
-9%
Helen Peters
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,97 €
Asztromágia - Útmutató az Erdei Boszorkától - Ismerd meg magad, és hangolódj a csillagok bölcsességével!
-9%
Lindsay Squire
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €