Piczkó Katalin

Szeretetkert - Milyen jövő vár a párkapcsolatunkra?

A szeretetkert párkapcsolatotok szimbolikus kertje, melynek minden része a kapcsolat egy-egy fontos területét jelképezi. Lépjünk be ide együtt, és vegyük szemügyre, hogy mely területek vannak jó állapotban, s vajon hol vannak a gyenge pontok, az árnyékos, elhanyagolt zugok, amelyek veszélyt jelenthetnek a jövőre nézve. Ahhoz, hogy ez a kert igazán széppé váljon, és az is maradjon, tudnotok kell, hogy miként gondozzátok erősségeiteket, és hogyan gyomláljátok ki, alakítsátok át mindazt, ami most még nem olyan, mint amilyennek szeretnétek. Milyen ebben a kertben az ösvény, vagyis milyen köztetek a kommunikáció? Romboló vagy építő módon fordultok-e egymás felé, s mindenről tudtok-e beszélni? Milyen a kertben magasodó fa, vagyis az énképetek – hogyan látjátok, kivé váltatok ebben a kapcsolatban? Pompázatosak, illatozóak-e a virágaitok, érzik-e a gondoskodó odafordulást – azaz megfelelő szeretetnyelven szólítjátok-e meg egymást? Milyen a sziklakertetek, az egyik legveszélyesebb terület, ahol fájdalmasan meg lehet sérülni? Vagyis miből erednek köztetek konfliktusok, és hogyan kezelitek azokat? Milyen a tó vize, azaz milyen tükröt tartotok egymásnak, milyen nőnek, férfinek, embernek mutatjátok a másikat? Milyen a rét, ahol szabadon burjánzik a természet, azaz mennyire lehettek kreatívak, inspiráltak, önfeledtek, szabadok ebben a kapcsolatban? Milyen a forrás, azaz milyen köztetek a szexualitás? Milyen a hűs, rátok boruló lugas, ahol csak ketten vagytok, vagyis hogyan és milyen gyakran élitek meg az intimitást? Végül pedig milyen az égbolt a kertetek felett, milyen az időjárás, vagyis mit gondoltok arról, hogy hosszú távon mi vár rátok, milyen egymással a jövőképetek? Ebben a szimbolikus kertben minden mindennel összefügg, minden rész hatással van a másikra, s a nagy egészre, az egyes részek azonban külön is átalakíthatók, fejleszthetők. Ehhez írtam Nektek ezt a könyvet, amely a tudatosság növelésében lesz segítségetekre, hogy a gyenge pontok ne áshassák alá a kapcsolatotokat, és a megfelelően gondozott kertetek teljes szépségében pompázhasson.

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2021
Oldalak száma 242
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 406 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-12
EAN 9786155932793
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Tudatos jelenlét a gyakorlatban
-10%
John Teasdale
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Félj bátran
-30%
Al Ghaoui Hesna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
9,17 €
Harkivi napló - Feljegyzések egy ostromlott városból
-10%
Szergej Geraszimov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Lezárás, elengedés, újrakezdés
-10%
Almási Kitti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Generációk harca - ÜNNEPI, LIMITÁLT KIADÁS
-10%
Steigervald Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Várj, amíg eljön az órád (új kiadás)
-10%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Van miért élni - Az élet célja és a reziliencia
-11%
Viktor E. Frankl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Merkel - Eszmény és valóság
-10%
Nógrádi György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,25 €