Robert Bryndza

West Country ragadozója - Kate Marshall 3.

Tizenhárom évvel korábban az eltökélt fiatal újságíró, Joanna Duncan által leleplezett politikai botrány súlyos következményekkel járt. Nem sokkal a cikk megjelenése után a nőnek örökre nyoma veszett. Joanna anyja, aki azóta sem tud belenyugodni lánya eltűnésébe, Kate Marshall és Tristan Harper nyomozóirodáját keresi fel. A sok apróbb megbízás után Kate-éket kifejezetten feldobja, hogy egy klasszikusan döglött ügyön dolgozhatnak. Amikor megkapják a rendőrségi nyomozás aktáit, sorra veszik ugyanazokat a gyanúsítottakat és nyomokat – csakhogy ők más eredményre jutnak. Joanna személyes tárgyai között Kate felfedez egy feljegyzést: két fiatalember nevét, akik akkoriban szintén nyomtalanul eltűntek. Ahogy kibomlanak előttük az eltűnt személyek utolsó napjainak eseményei, rádöbbennek, hogy Joanna talán sokkal sötétebb titokra bukkant, mint azt bárki is sejtette volna. Minél közelebb kerülnek a nagy leleplezéshez, annál veszélyesebbé válik Kate és Tristan számára a hajsza… Kate Marshall immáron hivatalos magánnyomozóként bizonyítja, hogy egyetlen szövevényes ügy sem lehet megoldhatatlan számára. Robert Bryndza most sem okoz csalódást az olvasóknak, akik az utolsó oldalakig izgulhatnak a főhősökért.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 376
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 304 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-23
EAN 9789634339533
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Holttest a könyvtárszobában /Puha (új kiadás)
-8%
Agatha Christie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Gaudí hóhéra
-8%
Aro Sáinz de la Maza
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Mimi és a köddé vált indiai hercegnő - Piszkos kis bűnök-sorozat 3.
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
A lista
-8%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Arséne Lupin - Az arany háromszög
-8%
Maurice LeBlanc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A Tű a szénakazalban (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Végzetes Kékszalag - Balatoni krimik
-8%
Szlavicsek Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Éjjeli árnyak - Tiltott Izland #3
-8%
Eva Björg Agisdóttir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €

Korábban megtekintett: