Ablak az Ontario-tóra

„A vastag, bolyhos pléd alá bújnak melegedni a kanapén. Hallja, hogy Kimnek vacog a foga. Megütötted magad, kérdezi. Igen, mondja Kim. Nem is éreztem, annyira megijedtem. Kurvára megijedtem. Miért, nem akarsz fiatalon meghalni? Kurvára nem akarok fiatalon meghalni.” Nem szeretem a túl egyértelmű történeteket, amelyekben az író nem hagy lehetőséget a gondolkodásra. Nem szeretem, ha a képembe tolják a megoldást. Azt szeretem, ha az író nyitva tart néhány kiskaput, ha megajándékozza olvasóját a szabad értelmezés nyújtotta kihívás izgalmával. Nagy Gerzson ilyen író. Második regényében több ilyen kaput, vagy inkább ablakot fel lehet fedezni. Az értelmezés ablakai, mondhatjuk. A történet akár egyszerű is lehetne, ha nem lennének ezek az ablakok, amelyek újra és újra elbizonytalanítják és gondolkodásra késztetik az olvasót, és valamiféle álomszerű atmoszférát kölcsönöznek a szövegnek. De közben az életről, a megtapasztalható valóságról olvasunk. Ez az igazán zseniális Nagy Gerzson regényében, hogy úgy írja meg a valóságunkat, ahogyan azt tapasztaljuk: kompromisszumok és nagy igazságok nélkül, álomszerűen, kissé homályosan, mintha egy párás, sosem mosott ablakon át néznénk. - Böszörményi Márton