Gerőcs Péter

Werkfilm

A Börzsöny csöndes kis zsákfalujába, Perőcsényre forgatócsoport érkezik. A Második eljövetel című film története szerint városi telepesek költöznek a faluba, hogy visszataláljanak a természet közelébe, és összehangolt munkán nyugvó közösséget építsenek. Az érkezőknek azonban nemcsak a helybeliekkel válik hamar feszültté a viszonya, de egymás közt is mind több nézeteltérésük támad. A regény tizenegy fejezete a film tizenegy jelenetét dolgozza föl, forgatókönyvként és forgatott könyvként egyaránt: a filmkészítés maga, a stábtagok szenvedélyes viszonyai és a felvételek közt zajló események minduntalan fölidézik és sajátos megvilágításba helyezik a Második eljövetel kérdéseit, újrajátsszák konfliktusait, mígnem teljesen egymásba nem fonódik film és forgatása. Ekkor a Megváltóra emlékeztető főszereplő, illetve az őt alakító színész bűntény áldozata lesz, és kezdetét veszi a nyomozás. A Werkfilm a lelepleződések regénye, mely egészen utolsó lapjáig megőrzi legnagyobb titkát, és a VÉGE után sem ereszt, fölvetve – többet közt – a kérdést: biztosan az élet írja-e a legjobb forgatókönyveket.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 420 g
Méretek (Sz-M-H) 122-200-20
EAN 9789634682868
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Íliász - Európa Diákkönyvtár
-11%
Homérosz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
Vulkánok - Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv 1.
-11%
Sandra Noa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,77 €
A Touch of Ruin
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €
A Horthy család hagyatéka
-11%
Bern Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,03 €
Szenvedélyes hűség
Sandy Rogers, Leena Rinne, Shawn Moon-Leena Rinne-Shawn Moon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
KÓBOR - Az utolsó interjú
-11%
Csatári Bence
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,26 €
Madar község családnévállománya régen és ma
Mgr. Szabó Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,15 €
WolfWalkers Záložka
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,95 €
3,60 €

Korábban megtekintett: