Zadie Smith
Fehér fogak
Zadie Smith 2000-ben megjelent, ma már szinte klasszikusnak számító csúcsműve fergeteges történet barátságról, szerelemről, háborúról, három kultúráról, három családról – és arról, milyen csalafinta módon térhet vissza életünkbe a már elhagyottnak hitt múlt. A negyvenhét éves Archie meghiúsult öngyilkossági kísérlete után úgy érzi, kapott még egy esélyt az élettől. Feleségül veszi a nála jóval fiatalabb, jamaicai származású Clarát, és hamarosan megszületik egyetlen lányuk, Irie. Archie legjobb barátja, a bengáli mohamedán Samad, akit még a második világháborúban ismert meg, szintén családot alapít, iker fiai együtt nőnek fel Irie-val. A többnyire a ’70-es és ’80-as évek Angliájában játszódó, generációkon átívelő történet a sorsok összefonódásán keresztül mutatja be a másodgenerációs bevándorlók útkeresését, önmeghatározását. A hagyománytisztelet és az asszimiláció köztes terében vívódó fiatalok különböző válaszokat adnak a hovatartozás kérdésére. „Az új évezred első irodalmi szenzációja” Observer

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Helikon Kiadó Kft. |
| Megjelenés éve | 2022 |
| Oldalak száma | 684 |
| Kötés típusa | keménytábla |
| Súly (g) | 564 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 121-183-50 |
| EAN | 9789634791256 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |