Szabó Győző

Toxikoma - Tíz év drogvallomásai (Csernus Imre jegyzeteivel)(3. kiadás)

El akarod olvasni ezt a könyvet. Mert nem akarod, hogy drogos legyen a fiad. Vagy éppen azért, mert függő a lányod. Mert iszonyúan vonz a mámor, vagy mert kegyetlenül taszít a cucc, mégis mindennap beadod magadnak. Vagy csupán tudni szeretnéd, megéri-e tisztának maradni. Szabó Győző színész tíz évig volt szerhasználó, majd a kétezres évek elején elvonókúrára ment, és letette a drogot. Ebben a kötetben felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba. Kendermezőkön és mákföldeken vezet keresztül, egészen a halál küszöbéig. Visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Ezen a szenvedéssel teli úton az őt kezelő terapeuta, dr. Csernus Imre vezette végig. A Toxikoma 2012-ben jelent meg először. Azonnal a sikerlistákra került, és azóta számtalan utánnyomást megélt. A kötet alapján készült film 2021 őszén került a mozikba. „Te, Győző, nagyon hálás vagyok neked! Azért is, hogy ott voltam veled az osztályon, meg azért is, hogy most ezt a pár sort én írhatom a könyvedben. Ja, meg az életnek!” – Dr. Csernus Imre „A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységről szól. Vannak jelei a lélek mögül.” – Grecsó Krisztián „Büszke vagyok Győzőre, hogy meg merte írni azt, amivel manapság mindenkinek szembe kell néznie. Aki drogos, akinek ismerőse, barátja drogozik, akinek gyereke lesz vagy nő fel éppen, és annak is, aki úgy tudja, semmi köze ehhez az ügyhöz. A drog itt van körülöttünk, itt van bennünk. Győző kiírta magából. Le a kalappal, tesó.” – Hajós András

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 268
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 288 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-21
EAN 9789636040673
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

S.T.A.L.K.E.R. - A végzet lánca
-10%
Roman Kulikov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Ébredő Föld
-10%
Orson Scott Card
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Antianyag blues - A Mickey7 folytatása
-10%
Edward Ashton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Star Wars - Darth Vader: A múlt árnyai (képregény)
-10%
Greg Pak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,13 €
Doktor Omega
-10%
Arnould Galopin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
S.T.A.L.K.E.R. - A Minótaurosz Projekt
-10%
Roman Kulikov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,65 €
Az Apollo-gyilkosságok
-10%
Chris Hadfield
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Istennő a gépezetben
-10%
Lora Beth Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €