Pór Péter

Utolsó útitársak - Költők, esztéták

„A kötetben bemutatott művészi és gondolkodói életművek mind egy kiválasztott teremtő állapotban, vannak, akik úgy neveznék, a melankólia kiválasztott teremtő állapotában keletkeztek: a tökéletes szóbeli alkotást, illetve a tökéletes szóbeli gondolatot kívánják megvalósítani, de annak a mindig jelenlévő bizonyosságában, hogy az abszolút szó és az abszolút gondolat, amelyik megváltoztatná s megváltaná a világot, már nem adatik meg, és még az is kérdéses, hogy valaha is valóban megadatott-e.” Az egy-sok világ elveszett birodalma – ez tárul fel Pór Péter irodalomlátásában. Olyan szemlélet ez, amely az Egész reménytelen keresésére vállalkozik egy olyan korban, ahol már nem csak az Egész, hanem annak keresése is rég elveszett. A szerző ehhez a kereséshez hívja segítségül kortársait, Sándor Iván, Tandori Dezső, Takács Zsuzsa, Géher István, Várady Szabolcs és Ferencz Győző személyében. E szépírókat Vajda Mihály, Fodor Géza és Radnóti Sándor gondolkodók kísérik. Legyen szó akár költőkről vagy esztétákról, Pór Péter egyfajta lényegi együtt-látással fordul az életművek felé, mindannyiunk számára bizonyosságot téve, hogy az irodalomértés az Egész utáni korban is emlékezete lehet a régmúlt egy-sok világának. "E kötet tanulmányait az utolsó években írtam, részint a magam kezdeményezésére, részint felkérésre, és csak olyan műveket taglalok, amelyeket különös tetszéssel és elmélyültséggel olvastam s esetleg olvasok újra, tanúságul arra is, hogy öreg korában az ember a saját nemzedékét érti meg a legjobban. Sorozatukban, úgy vélem, jól felismerhető egy sajátos poétikai eszmény. Azt persze nem tudom eldönteni, hogy valóban a nemzedékem néhány vitathatatlan jelentőségű művének a meghatározó eszményét sikerült megragadnom, vagy a saját előszeretetemet kényszerítem rájuk; azt pedig eltökélten elhárítom, hogy e elöljáró szavak közé az eszménynek akárcsak egyetlen formulára terjedő jellemzését beleírjam."

Nyelv magyar
Kiadó Kalligram Kiadó
Megjelenés éve 2022
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 294 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-13
EAN 9789634682943
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kihaltkák
-10%
Veronica Cossanteli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,40 €
10,26 €
Bath stickers - Tengeri puzzle
Pancsolókönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,90 €
Berci és a tavasz - Barátom, Berci 14.
-10%
Christian Tielmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
Bangkok felett a csillagok
-10%
M.Z. Chapelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Hajnalföld - Dagályfölde-sorozat
-10%
Philippa Gregory
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
A Pál utcai fiúk - Rajongói kézikönyv
-10%
Mészöly Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Lengemesék - A Nádtenger télen - Lengemesék 4. (új kiadás)
-10%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Hormonintelligencia - Teljes útmutató a szervezet természetes működésének helyreállításához
-10%
Dr. Aviva Romm
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
26,51 €